Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Matolcsi János: Avarkori háziállatok maradványai Gyenesdiáson

tűk, hogy a femur legnagyobb hossza a marmagasságnak átlagosan 31 %-át alkotja, 29,7—33,2% szélső értékek mellett. Ebből adódik, hogy a marmagasság 3,0—3,3szorosa a femur legnagyobb hosszának. Az átlag pedig 3,23, vagyis ez az a koefficiens, amellyel a femur legnagyobb hosszát megszorozva eljutunk az állat hozzávetőleges marmagasságához. Egész hosszában mérhető femur mindössze 9 darab van, ezek hosszúsága alapján a következő marmagassági értékek voltak megállapíthatók: A kapott marmagassági értékek rendkívül kistermetű szarvasmarhákra mutatnak, melyeknek testméretei jóval alatta maradnak a népvándorlás korából a fenékpusztai leletek alapján eddig kimutatottaknak.

46 A különbség nem meglepő, mert a gyenesdiási IX—X. századi szarvasmarhákat 3—4 évszázad választja el az V—VII. századból való fenékpusztaiaktól. Éppen ezekre az évszázadokra esik a hun, a germán, az avar népességek váltakozása, valamint a magyarok megjelenése, a szarvasmarha vonatkozásában pedig a római korból jól ismert nagytestű állatok eltűnése. A Kómái Birodalom szétesése után hazánk területén is elkezdődik egy olyan folyamat, amelyben a szarvasmarha testnagysága fokozatosan csökken és közeledik a mélypontja felé. Mondhatjuk, hogy a népvándorlás korának végét jelentő IX—X. századdal kezdődik a javaközépkor. Témánk szempontjából ez azért érdemel hangsúlyozást, mert a gyenesdiási későavarkori szarvasmarhák testnagyság tekintetében jobban illeszkednek a javaközépkori (IX—XV. szd.) szarvasmarhák közé. A középkornak ebben a szakaszában — miként az eddig feldolgozott összes hazai anyagból megállapítható — a marmagasság variációs szélessége 95—123 cm között van, és a legkisebb egyedek is ebből a periódusból valók. Ugyancsak a IX—XV. század közötti időszakból való a zalavári ásatásnak Bökönyi által ismertetett állattani a yaga,

47 amelyből a metapodiumok alapján a hazai vizsgálatok során nyert koefficiensekkel 100—123 cm-es marmagasságot számítottunk, s ezek szintén alig különböznek a gyenesdiási marmagassági értékektől. A szarvasmarha kistestűsége nemcsak a Kárpát-medence állományában vonja magára a figyelmet, hanem a vizsgált korszak külföldi lelőhelyein is. Müller a Dessau-Mosigkau-i (VI—VII. szd.) lelőhelyről 109—122 cm-es, Dabrunból (X—XII. szd.) 107—117 cm-es,

48 Kubasiewicz Stettinből (IX—XI. szd.) és Wollinból (IX—XIII. szd.) egyformán 95,5—114,5 cm-es marmagasságú szarvasmarhákat 46. Matolcsi J.: A szarvasmarha testnagyságának változása a történelmi korszakokban Magyarország területén. Agrártörténeti Szemle. 1968. 1—2. sz. 1—38. p. 47. Bökönyi, S.: Die Wirbeltierfauna der Ausgrabungen in Zalavár. In: A. Sós—

S. B'könyi: Zalavár. Arch. Hung. 41. köt. Bp. 1963. 342—343. p. 48. Müller, H.: Die Tierreste aus der frühslawischen Siedlung von Dessau-Mosigkau. In: Dessau-Mosigkau. Berlin. 1967. 142. p. — Uő.: Tierreste aus mittelalterlichen Siedlungen bei Dabrun, Kreis Wittenberg. Jscbr. mitteldt. Vorgesch. 49. Halle (S.) 1965. 207. p. 1. sír 3. sír 14. sír 20. sír 21. sír 26. sír 29. sír 36. sír 104,0 cm 101,0 cm 104,6 cm 111,4 cm 114,6 cm 107,4 cm 99,0 cm 97,6 cm 119,2 cm 40—41. sír