Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Pető Mária: A nyereg formái Pannoniában az i. sz. I—IV. században
kosság temetkezési rítusához köt 32 , a kísérő harmadik ló szerszámozása egyezik a lovassírkövekével, ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a katonaság és a romanizált őslakosság szerszámozási módja között nem volt különbség. A nyereg, akár a kocsi, ebben az időben már műhelykészítmény, ezért formája birodalomszerte nagyjából egységes. Szamárra, öszvérre teherhordó nyerget, az ún. sella baiulatoriát, vagy általvetőt (clitellae) tettek. A romanizáció hanyatlásának és a kereszténység terjedésének hatására a késő római korban Pannóniában nem találunk lovasábrázolást, s így a nyereg formájának alakulását nem kísérhetjük figyelemmel. Feltehetőleg a már korábban kialakult, és jól bevált formák maradtak használatban a későbbi időkben is. A III—IV. századra csupán az érmék hátoldalainak lovasábrázolása szolgálhat forrásanyagul Pannóniában. Ezek azonban az ábrázolások eredetisége kérdésének mellőzésével sem alkalmasak a nyereg formájának megállapítására, mert az ábrázolt alak ruhája éppen a nyerget takarja el. Ilyen módon a numizmatikai forrásanyag kiesik vizsgálódásaink köréből, és a késő római időszakot tekintve, mindössze a következő két auctorhelyre támaszkodhatunk. A római birodalom védelmében olyan jelentős Pannóniában is kellett lenniök szíjgyártóknak, nyeregkészítő mestereknek, hiszen az itt állomásozó katonaság igényeit legegyszerűbb volt helyben kielégíteni. Egy késői adatunk van a Notifia Dignitatumból, hogy (i. sz. IV—V. sz.) Sirmiumban (Mitrovica-Jugoszlávia) nyeregkészítő műhely, „scordiscorum fabrica" működött. 34 A scordiscus Richnél állatbőrből készült takaró, amely szinte a ló egész testét beborítja. 35 A diocletianusi Editumban (i. sz. 301) scordiscus militaris a nyereg neve. 36 Ez a kifejezés a pannóniai scordiscusok nevéből származik, akik Frontinus (i. sz. I. sz.) adata szerint is lovasnép voltak. 37 A sirmiumi műhely mellett egyéb helyeken is kellett lenni nyeregkészítő mestereknek. A Notifia Dignititatum már idézett helyén találhatjuk meg az illyricumi fegyveripari központok felsorolását, ahol Aquincum, Carnuntum, Lauriacum és Salona nevéről történik említés. Ezeken a helyeken is feltételezhetjük a nyeregkészítők jelenlétét. A lószerszám, ill. nyereg értékére vonatkozóan késői adattal rendelkezünk. A diocletianusi Edictum feljegyzése, mely szerint egy teljes lószerszám felszerelés 100—-200 denariusba, egy nyereg 500 denariusba került, ugyanakkor egy mezőgazdasági munkás napszámbére 25 denarius volt, tehát a nyereg meglehetősen nagy értéket képviselt. A római birodalom bukása után keleti néptörzsekkel új fegyverformák, új nyeregforma került a Dunamedence területére, s a régi klasszikus római típus csupán a bizánci birodalom keretei között folytathatta további életét. 38 32. Sági Károly: Kocsiábrázolások Pannónia szepulkrális vonatkozású kőemlókein. Arch.Ért. 1944.V—VI.évf.214.p. 33. Germania Romana, all.jegyzetben i.m. XXIX.I—-2.kép. 34. Notitia Dignitatum.XI.32.Ed.Edvardus Böckling.Bonn.1839—1853. 35. Rieh, Anthony : a H.jegyzetben i.m. 241. p. 31). Kdictum Diocletiani.X.2.H.Blümner :Der Maximaltarif des Diocletian. Berlin.1958. 37. Frontin: Kriegslisten. Ed.Gerhard Bendz.Berlin 1963.Akademie Verlag. 148.p. 38. Talbot, Rice, David: Kunst aus Byzanz.Münehen 1959. Hirmer. 19.kép
