Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Matolcsi János: Hét évtized a magyar agrárkultúra szolgálatában (1896—1966)
A budapesti Vajdahuny ad vár végleges felépítése után 1904-ben oda visszaköltöző múzeum termeinek berendezésére az agrártudósok és a kiváló gazdák egész serege sorakozott fel. A már említett személyeken kívül a maguk szakterületének megfelelő kiállítási osztályok teljesebbé tételének és a mondanivaló összeállításának ügyét olyan elismert agrárférfiak vették kézbe, mint Degen Árpád, Deininger Imre, Gabnay Ferenc, Ilut'yra Ferenc, Istvánffy Gyula, Jablonovszky József, Kerpely Kálmán, Kosutány Tamás, Tangl Ferenc, Treitz Péter, Újhelyi Imre, és velük együtt közreműködött e munkában a neves szakemberek további hosszú sora. 7 Az ősfoglalkozások termét polihisztorunk, Herman Ottó rendezte be saját gyűjtésű néprajzi tárgyaival. 8 Ma azért hivatkozhatunk az úttörők nagy és tekintélyes együttesére, mert a Magyar Mezőgazdasági Múzeum létesítésének ügye annak idején valóságos nemzeti ügy volt s azt egyaránt szívükön viselték a tudományos körök, az állami irányító szervek és a gazdák haladó csoportjai. Csakis a figyelem és az erők ilyen összpontosítása vezethetett az önálló elgondoláson alapuló ós a nemzeti sajátosságainkat tükröző szakmúzeum megalkotásához, amely a hazai közönségre gyakorolt hatásán kívül, az ország határain túl is magára vonta a külföldi szakkörök figyelmét. Az alapításban közreműködött tudósgárdának köszönhető, hogy a múzeum kiállításai kezdettől fogva megfeleltek a kor tudományos világszínvonalának, s a magyar mezőgazdaság keresztmetszetét bemutatva az előrevivő termelési tudnivalókat terjesztették úgy, hogy azokból gyakorlati tanulságokat lehetett meríteni. Az agrárkultúra terjesztésében elért nagy sikerek ellenére az intézet fejlődése nem volt töretlen. Hivatásának teljesítése elé nem egyszer nehézségek tornyosultak, fejlődésében megtorpanások, átmeneti visszaesések is voltak. A legsötétebb árnyékot a két világháború vetette a múzeum múltjára. Az első világháború alatt megakadt fejlődésének addigi felfelé ívelése, s úgyszólván megszűnt népművelő munkája. A második világháború pedig nemcsak feladatai teljesítésében akadályozta meg, hanem a légi bombázások és a harci cselekmények következtében épülete is súlyos károkat szenvedett, kiállításai és gyűjteményei pedig csaknem teljesen megsemmisültek. 9 A felszabadulás után évekre volt szükség, amíg a nmzeum újra megkezdhette működését. A hetvenedik évfordulón elismeréssel szólhatunk azokról a múzeumi dolgozókról, akik a háború szörnyűséges körülményei között mentették a romok alól az egyáltalában menthető muzeális értékeket. Főleg azoknak a kortársaknak az érdemét kell azonban kiemelni, akik a háború után akár az irányító szervek részéről nyújtott anyagi és erkölcsi segítséggel, akár a múzeumban végzett közvetlen munkájukkal romjaiból élesztették újjá a magyar agrárkultúra terjesztésének ezt a nagymiíltú intézményét. Munkájuk eredményeként a múzeum 1950-ben már megnyithatta a háború utáni első kiállítását és megkezdhette romos épületcsoportjának újjáépítését. 10 A következő években a külső és belső újjáépítés alkotta a múzeum főfeladatát. A kiállítások újjáépítése 1953-ig tartott, de az épület helyreállításához még hosszabb időre volt szükség. Utóbb az 1956-os ellenforradalom során keletkezett károk tetőzték a helyreállítás gondjait. Az újjáépítés időszakában nem voltak meg a feltételei annak, hogy a múzeum maradéktalanul betölthesse szerepét, s valamennyi funkcióját. Akkor minden erőt a kiállí7. A Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum ismertetője. Kiadja a M. kir. Földművelésügvi Miniszter. Bp. 1907. 8—19. p. 8. Herman Ottó: M. kir. Mezőgazdasági Múzeum lV r . terem. Az ősfoglalkozások magyarázó lajstroma. Bp. 1908. 32 p. 9. S. Szabó Ferenc: A hatvanéves Mezőgazdasági Múzeum 1896—1956. Bp. 1956. 90—96. p. 10. Takács Imre: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum rövid története. 2. kiadás. Budapest, 1961. 21—22. p.
