Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Gunst Péter: Az agrártörténetírás Magyarországon 1945 után

Ami az agrárpolitika történetének bemutatását illeti, nyilvánvaló, hogy e téren elsősorban az utolsó 100—120 év története jön számításba. Korábbi időkre csak egy monográfia nyúlik vissza, amelyik a Habsburg-abszolutizmus gazdaságpoliti­kájának elemzésekor kitért annak agrárvonatkozásaira is. 205 A többi agrárpolitikai tárgyú kutatás érthető módon az 1848. évi jobbágyfelszabadítással kapcsolatos kér­dések 206 és az 1918—19-es forradalmak földreformja és agrárpolitikája, 207 illetve az 1920-as földreform 208 történetének bemutatására törekszik. Különösen az 1919-es Tanácsköztársaság agrárpolitikájáról készült munkák hoztak sok új ismeretet. Érde­kes, hogy mind a jobbágyfelszabadítás, mind pedig a két világháború közötti időszak földreform törekvéseit ma már európai keretbe ágyazhatjuk, mert mindkét vonat­kozásban elkészült egy-egy áttekintés e kérdések kelet-európai jelentkezéséről, a párhuzamokról. 200 Ugyancsak széles európai keretbe ágyazzák be a magyarországi agrárpolitikai törekvéseket azok a munkák, amelyek az 1880—-90-es és 1929—33-as évek agrárválságaival kapcsolatban álló intézkedéseket nemcsak magyar, hanem európai szinten elemzik. 210 Kálmán: A mezőgazdasági munkásság mozgalmának és szervezettségének alakulása az ellen­forradalom első éveiben. (1919. aug.—1923.). Párttörténeti Közlemények, 1962. 14—45.1. 205. Eckhart Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon. 1780—1815. Bp. 1958. 492 1. 200. Szabó István: Kossuth állásfoglalása a parasztkérdósekben 1848—49-ben. In: Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth Nominatae. 1957. Orosz István: Széchenyi és a jobbágykérdés. Agt.Sz. 1902. 52—94.1. Spira György: Tarnóczy Kázmér kísérlete az 1848-i jobbágyfelszabadítás megszorítására. Agt.Sz. 1902. 200—278.1. Sashegyi Oszkár: A jobbágyfel­szabadítás végrehajtásával foglalkozó 1849. évi „Oktatás a Földnépéhez". Agt.Sz. 1957. 191— 201.1. Für Lajos: A majorsági zsellérkérdés rendezése. 1848—1890. In: Agrártörténeti tanul­mányok. Bp. 1900. 415—543.1. 207. Szemere Vera: Az agrárkérdés 1918—1919-ben. Bp. 1903. 272 1. Orlmn Antal: Károlyi Mihály 1919-es földosztásának emléke. In: A Legújabbkori Történeti Múzeum Evkönyve 1961 — 1962. 151—1.56.1. Lázár Vilmos: Az első magyar proletárdiktatúra agrárpolitikai célkitűzései. Közgazdasági Szemle, 1959. 284—298.1. Csonka Rózsa: A Magyar Tanácsköztársaság agrárpoliti­kájának néhány jellemvonása. Párttörténeti Közlemények, 1959. 2. sz. 53—77.1. Szuhay Miklós: A Tanácsköztársaság agrárpolitikájának kérdéséhez. Száz. 1959. 473—493.1. Szemere Vera: A termelőszövetkezetek szervezete a Tanácsköztársaság idején. In: Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Tudományos Közleményei, 1961. 221—235.1. 208. Kanyar József: Elsikkasztott földreform, megvalósult földosztás Somogyban (1920— 1945). Bp. 1904. 166 1. Uő: Az elsikkasztott földreform. Adatok a somogyi földkérdés történetéből. Somogyi írás, 1900. okt. 42—44. és dec. 47—52.1. Gênas Balázs: A Nagyatádi-féle földreform Orosházán, különös tekintettel a Rákóczitelep kialakulására. In: Helytörténeti dolgozatok. Bp. 1959. Fanesovits György: Adatok az ellenforradalmi földreform végrehajtásának előzményeihez Orosházán és környékén. 1920—1928. In: Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium Évkönyve 1902—63. Orosháza. 1963. Kopasz Gábor: A Horthy-rendszer telepítéspolitikájának érvényesülése a Dél-Dunántúlon. In: Értekezések 1961—62. Bp. 1963. 317—348.1. 209. A kelet-európai jobbágyfelszabadításra: Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában. Bp. 1962. 353 1. Uő: A jobbágyfelszabadítás és a nemzetiségi kérdés Kelet­Európában. Történelmi Szemle. 1958. 76—90.1. Uő: A nagybirtok és a parasztság Kelet-Európá­ban a polgári forradalmak után. In: Acta Universitatis Debreceniensis 1901. 213—229.1. Uő: Klaszovaja borba kreszt jansztva v Vosztocsnoj Evropü v vtoroj polovine X1X.-v naesale XX. veka. LTott. 1963. 61—84.1. Az 1917—1939 között Kelet-Európában lezajlott földreformokra: Dol­mányos István: A Kelet-európai földreformok néhány problémája (1917—1939). Agt. Sz. 1962. 129—156. és 537—568. 1963. 94—119., 361—378. és 484—509. 1964. 347—370. 1905. 216— 235.1. Uő: A few problems of the land reforms in Eastern Europe (1917—1939), Agt. Sz. 1964. Supplementum. 22—36.1. Uő: Le Problème des reformes agraires dans l'Europe orientale après la Première Guerre mondiale. In: AUSB Sectio Historica. 1962. 149—158.1. A csehszlovák föld­reform 1938 utáni magyar revíziójára: Tilkovazky Lóránt: A csehszlovák földreform magyar revíziója az első bécsi döntéssel átcsatolt területen (1938—1945). Agt. Sz. 1964. 113—142.1. 210. Sándor Pál: A XIX. századvégi agrárválság Magyarországon. Bp. 1958. 440 1. Uő: A XIX. századvégi agrárválság Magyarországon. MTA Társad, és Tört. Tud. Oszt. Közi. 1955. 31—81.1. Uő: Die Agrarkrise am Ende des XIX. Jahrhunderts und der Grossgrundbesitz in

Next

/
Oldalképek
Tartalom