Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Gunst Péter: Az agrártörténetírás Magyarországon 1945 után

a figyelem pedig nálunk csak újabban terelődik ezekre a kérdésekre, így e téren még sok meglepő eredményt várhatunk. Máig vitatott az a kérdés, hogy vajon műveltek-e földet a nomád magyarok, s ha igen, milyen mértékben ? A tárgyalt periódusban a kutatás már nem kizárólag nyel­vészeti alapokon történt. A probléma feltárása igen megélénkült, amit mutat az a nagyobb tanulmány, amelyik szinte minden vonatkozó adatot értékel és ennek alap­ján vázolja fel a nomád gazdálkodás egész struktúráját, 83 valamint az az újabb munka, amelyik a magyarság gazdálkodását a kelet-európai és a sztyeppéi nomád társadal­maké között helyezi el. 84 Ugyancsak sűrű homály fedi a honfoglalás időszaka, majd a kora Árpád-kor földművelését. A történeti források rendkívül hézagos volta követ­keztében, valamint mert az ásatások eddig kevés leletet hoztak felszínre, a kérdésről ma alig tudunk többet, mint a századfordulón. Ami újat azóta a régészeti ásatások napfényre hoztak, egy rövid cikk is összefoglalhatja. 85 Még a fentieknél is rosszabb helyzetben van a XII—XIV. század mezőgazdasága. A történeti források csak a mezőgazdasági társadalom történetéről tájékoztattak bennünket, régészeti feltárás pedig szinte nincs is, így ez a fehér folt talán a legfájdal­masabb az egész magyar agrártörténeti kutatás terén. A XIV. század második felétől kezdődő időszakra azonban már gyarapodnak a kutatások, elsősorban annak a mun­kaközösségnek a révén, amelyikről már az 1956 előtti kutatásoknál is megemlékez­tünk. A XIV. századra vonatkozó kutatási eredmények összefoglalása 86 felöleli mind­azt, amit történeti, néprajzi, vagy régészeti forrásokból eddig megtudtunk. Ugyan­ennek a munkaközösségnek XV. századra vonatkozó kutatásai — később még emlí­tendő más kérdések mellett — a talaj megmunkálás mozzanataira vetnek fényt. 87 A XV. századhoz kapcsolódó szaporodó kutatások eredményeként fény derült leg­alább helyi vonatkozásokban a mezőgazdasági termelés folyamataira, a termékfaj­tákra stb. 88 A gabonatermesztés elsősorban az az üzemág, amelyik a kutatás homlok­terébe került. 89 A XVI. századtól kezdve a forrásanyag jelentős kibővülése (az a körülmény, hogy a földesúri önkezelésű majorsági gazdálkodás kifejlődésével nő az írásbeliség, a földes­úr pedig nemcsak a saját aliódiumának termésével, jövedelmével, hanem a paraszt­gazdaságok vagyoni állapotával — főleg állatállományával — is tisztában akart lenni, hiszen a jobbágyok igaerejével műveltette meg allodiális földjeit, másrészt, mert az állami adóalap is mind jobban támaszkodott a paraszti termelés eredményeire) 83. Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről. Száz. 1958. 265—345.1. Ld. még: Bartha Antal: Szántottak-vetettek-e a honfoglaló magyarok? Elet ós Tudomány, 1962. 3—7. 1. Uő: Hogyan gazdálkodtak a korai középkor magyarjai? Elet és Tudomány, 1963. 291—294. 1. 84. Bartha Antal: A kelet-európai és a belső-ázsiai feudalizmus történeti kapcsolatai. Száz. 1963. 261—292. és 503—427. 1. 85. Kralovánszky Alán: Kora Árpád-kori mezőgazdasági eszközök a Közép-Duna-medencé­ből. In: MMMK 1962. 116—127. 1. Az Árpád-kori falvak helyén folyó ásatásokra ld. Kovalovszky Júlia: Ásatások Szarvas környéki Árpád-kori falvak helyén. Archeológiai Értesítő, 1960. 32— 40. 1., valamint Méri látván: Árpád-kori népi épí f kezesünk feltárt emlékei Orosháza határában Bp. 1964. (Régészeti füzetek 12. sz.) 86. Belényesy Márta: Der Ackerbau und seine Produkte in Ungarn im 14. Jahrhundert. Acta Enthnographica, 1958. 265—321. 1. 87. Uő: Talajmegmunkálás Szolnok-Doboka, Kolozs, Torda és Alsó-Fehér megyékben a XV. században. Ethn. 1957. 599—608.1. Ld. még: Pusztai Antal: Az őszi búza talajelőkészítésének története Magyarországon. MTA Agrártud. Oszt. Közi. 1959. 337—371. 1. 88. Oszwald Ferenc: Jenéi Ferenc gazdasági hagyatéka, 1480—1500. Agt. Sz. 1957. 15—17. 1. Pataki János: Vasmegyericsei kárbecslés, 1520. Agt. Sz. 1957. 17—26. 1. Bersényi Iván: A mező­gazdasági termelés néhány kérdése a XIV—XV. században. Agt. Sz. 1962. 569—578. 1. 89. Maksay Ferenc: Gabonatermesztés Nyugat-Magyarországon a XV- -XVI. század fordu­lóján. Agt. Sz. 1962. 14—24. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom