Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Gunst Péter: Az agrártörténetírás Magyarországon 1945 után
nak elemzése nyomán 15 adatszerű bizonyítást nyert, hogy a XVII. század elején a majorsági gazdálkodás nem visszaesett, hanem fejlődött, sőt többhelyütt előretört. A marxista agrártörténeti kutatás a fentebbi munkálatok középpontjába egy olyan kérdést állított, amelyet az 1945 előtti történetkutatás korábban elmellőzött, tudniillik, a parasztságra mind súlyosabban nehezedő, egyre növekvő robotteher kérdését. A XVI—-XVII. század fordulója a robotteher fokozódó súlyosbodása következtében a magyarországi jobbágyság történetében —• mint azt a kutatások megállapították — fontos korszakhatárrá vált. Ekkor bontakozik ki teljesen az a folyamat, amely az 1514. évi parasztháború leverésétől az örökös jobbágyság rendszerének végleges kialakulásáig vezetett. A jobbágy szolgáltatások sorában viszonylag rövid idő alatt a legsúlyosabbá — a marxista történeti irodalom megállapítása szerint — ismét az a munka járadék, a robot vált, amely a feudalizmus kibontakozásának kezdetén, a XI—XIII. században volt az uralkodó járadékforma, s melyet a XIV—XV. század folyamán —• mint Nyugat-Európában •— Magyarországon is háttérbe szorított a fejlettebb viszonyokat -tükröző termény- majd pénzjáradék. Az a tény pedig, hogy a robot ilyen döntő fontosságúvá vált, már önmagában is megcáfolja a korábbi kutatások azon következtetéseit, melyek szerint a majorsági gazdálkodás a XVI. század végén visszaesett volna. A majorsági gazdálkodás XVI—XVII. századi fejlődésének problémái mellett a marxista történetírás vizsgálat tárgyává tette a parasztság földtől való megfosztásának jelenségeit, folyamatát is. E fontos jelenség vizsgálata során az 1949—195<> között készült marxista munkák a korábbi kutatásokkal szemben azt emelték ki, hogy ez a folyamat már a XVI. században megindult, elsősorban az ország akkor legfejlettebb nyugati területein, és elszórt példák alapján, visszahatásként az 1945 előtti történetírásnak ezen adatokat jórészt negligáló álláspontjára, erősen kidomborította azokat a XVII. századra vonatkozólag is, majd messzemenő következtetéseket vont le mindezekből. Ezek a munkák felismerték ugyan azt, hogy a XVI— XVII. századi majorsági gazdálkodás két ellentétes tendencia eredőjeként fejlődött. Mind a jobbágyság földdel való ellátása (a robot biztosítása érdekében), mind a jobbágyság telektől való megfosztása befolyásolta fejlődését. Azt sem mondhatjuk, hogy e munkák ne emelték volna ki: az utóbb említett tendencia ekkor még csak kisebb mértékben jelentkezett. Nagy jelentőségű volt, hogy ez a kutatás Marx ,,A tőke" c. munkájának az angliai eredeti tőkefelhalmozás egyes mozzanatait ismertető fejezetéből indult ki, az egész kutatásnak ferde vágányokra terelését jelentette azonban az, hogy a korabeli kelet-európai marxista szakirodalom közös hibájaként, 16 a magyarországi agrártörténeti kutatás is mechanikusan alkalmazta Marxot, s a parasztság telektől való megfosztásának egyes tényeit általánosította, azt a „Bauernlegen" megvalósulásaként mutatta be, s az egyes tényekből túlzott általánosítás útján azt a messzemenő következtetést vonta le, hogy ez esetekben Magyarországon is az eredeti tőkefelhalmozás egyik oldaláról van szó, vagyis, hogy az allódiumok művelése már ekkor a parasztság kisajátításához vezetett. Később, amikor szélesebb, összefüggőbb forrásanyag vizsgálatára került sor, a földfoglalások természetét esetenként vizsgálat alá véve megállapítást nyert, hogy a XVIII. század végéig a földfoglalás jórészt még nem jelentett egyúttal a földtől való megfosztást is, mert a földesúr — 15. I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631—1648). Sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta Makkai László. Bp. 1954. 679 1. 16. Erre ld. Fach Zsigmond Fái; A magyarországi agrárfejlődés elkanyarodása a nyugateurópaitól (A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet magyarországi sajátosságainak kérdéséhez). Agt. Sz. 1961. 1—9.1.
