Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években
látogatásából speciális indítékokat is kaptak a gazdaság egyik vagy másik ágának fokozott kézbevételére, ami sajátos arculatú termőtáj kialakulására vezetett. A pesti piac vonzó hatása alatt bontakozásnak indult paraszti árutermelés ilyen módon a táj gazdaságföldrajzi képének formálásában is jelentős tényezőnek bizonyult. Az újjátelepülés kezdeti szakaszában még lényegében a természeti tényező szabta meg a Pestet körülölelő vidék mezőgazdasági tagolódását. Az alapvető állattartás s a hozzá legszükségesebb mértékben társuló növénytermesztés a domboserdős vidéken — mint Pest kezdeti kövezetvám-tételei is tanúsítják — vadászattal, a folyók, patakok mentén halászattal egészült ki. Az utóbbiak szerepe idő jártával halványodott ; s amint a földművelés jobban-jobban erőre kapott, a dél-délkelet felé nyúló síkság maradt meg a külterjes, szilaj állattartás igazi otthonának, a Gödöllői dombság völgyeiben pedig a félszilajjá szelídülő állattenyésztéshez erősebb hangsúllyal csatlakozott a növénytermesztés. Ahogy azután a pesti piac forgalma mindinkább bontakozni kezdett, a táj mezőgazdasági profilja fokozatosan gazdagodott ; az alapvető kettősség nem mosódott el számottevően, de a fő vonások finomabb részletrajzokkal egészültek ki, melyek az egész képet árnyaltabbá formálták. Nem egyszerűen arról volt szó, hogy az eredeti, durva megoszlás fokozatosan fellazult a fő közlekedési utak mint az áru - piac-kapcsolat természetes ütőerei mentén; sokkal bonyolultabb a folyamat, melynek során az eredeti természetadta kétarcúság az árutermelés hatása alatt apródonként változatosabbá, tagoltabbá vált, tovább differenciálódott. Bármilyen nehézségbe ütközött is a rossz, időnként járhatatlan utakon a piac megközelítése, nemcsak lábon hajtott jószággal: szekérrel is fölkereste a paraszt még jó 50 km távolságról is. Közömbös persze nem lehetett neki, hogy a messziről, úttalan utakon való piacra járás során szekere, igásjószága romlik, s magának maradó amúgy is csekély munkaidejéből jócskán odavész gazdaságának hátramaradásával. Ám a feudális robotos világban mindennek pénzbeli egyenértéke mint költség nem jelentkezett, mint ahogy termelése rentábilis voltának kérdése sem vetődött fel számára, Amije volt s amit az adott körülmények között ki tudott gazdálkodni, azt volt kénytelen értékesíteni, s ebben a piacra juttatás nehézségei csak bizonyos, elég távoli határon túl jelentettek akadályt. A valóság erős leegyszerűsítését, sőt részben eltorzítását jelentené tehát minden olyan föltevés, mely szerint az intenzívebb s nehezebben szállítható termeivényeket előállító gazdaságoknak szükségképp Pest köré kellett tömörülniük, mint ahogy viszont a piactól távolodva is csak igen korlátozottan lehetett számolni szállíthatóbb cikkekkel s a külterjes vonások erősbödésével. A paraszti kimutatások (ld. a táblázatot) arra vallanak, hogy ama falvak részéről, melyek lakosai a pesti vásárokat rendszeresen látogatták, a szarvasmarha többnyire ott szerepelt az eladni kívánt cikkek között. Mégis körvonalazható egy kisebb csoport (Monor, Üllő, Gomba, Káva) a délkelet felé táruló síkság, a téres puszták mentén, ahol —- nyilván a jelentősebb mértékű szilaj állattartásra alapozva — a lábasjószág megőrizte uralkodó jelentőségét a piacra vitt tárgyak sorában. Persze másutt is előfordul, hogy az első hely a szarvasmarhát illeti; Püspökszilágyon egyenesen egyeduralkodó, mivel lakói — mint vallják — szegénységük miatt más termeivényüktői nem tudnak megválni. Sződről is csak marha felhajtását jelzik, részben nyilván azért, mert az ottani homok — mint sokhelyt másutt is — gyengén fizetett az elvetett gabona után, de részben azért is, mivel a kimutatás csupán az országos vásárokra vonatkozik. A város szomszédságában is akad két helység (Rákospalota és Nagytarcsa), ahonnan a kínálat fő tételét a lábasjószág alkotja, itt azonban a piacra vitt cikkeknek már a szántóföldek s részben a kertek is fontos forrásai. Legszámosabb a falvaknak az a csoportja, melyekben a gabonafélék s részben 8* 115
