Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)

Wellmann Imre: Pestmegye viszálya Pest városával piacra vitt paraszti termelvények körül az 1730-as években

mindenféle eledel (hagy- szalma, szekér (2) — ma, fokhagyma s zsúpszalma, szekér •—• 10 egyéb konyhára való), apró szalma, szekér 5 szekér (20) 15 fa, szekér (2) 5 széna, szekér (5) 10 kalmár-áru, szekér (40) 25—40 A városba be nem jövő szekerektől — jelentette ki a magisztrátus — vásár idején álláspénz és fúbér címén együttesen 10 dénárt vesznek, egyébkor semmit. A mérőpénz pedig másfél pozsonyi mérőnként 2 dénár.

57 Ebből a közlésből nyilvánvaló, hogy az a „szokás", melyet a város végül kénytelen-kelletlen a megye tudomására hozott, nemcsak a díjszedés körét, hanem többnyire tételeit tekintve is meghaladta a Buda részéről ismertetett gyakorlatot, viszont lényegesen alatta maradt annak, amit a vásáron a megye emberei tapasztaltak; de eltért attól is, amit a Helytartótanácsnak tett jelentés tartalmazott. Maga a városi tanács is érezte, hogy a dolog nincs egészen rendben, s azért három irányban is egyekezett pozícióját megerősíteni. Egy „nagy pártfogóján" kívül, akinek nevét a tanácsi jegyzőkönyv diszkréten elhallgatja, s akit rendszeresen jelentős juttatásokban részesített, volt Pozsonyban egy jó embere, aki maga is elvárta, hogy szolgálataiért jóféle budai borral kedveskedjenek neki. Ot kérte meg a magisztrátus, hogy a Helytartótanácsnál szorgalmazza annak a fölterjesztésnek elintézését, melyet a város a mérőpénz dolgában küldött (az egész díjszedésből láthatólag ezt tekintette leginkább támadhatónak). Vássárhely, a pozsonyi megbízott 1734 elején jelezte is, hogy a Helytartótanács vámügyi bizottsága megtárgyalta az ügyet, s az rövidesen fölkerül a Kancellária elé. S mikor azután hírt adhatott róla, hogy az aktát tudtával elég kedvezően terjesztették tovább, azt is hozzátette: nem ártana egy kis borral kedveskedni azoknak, kikre a városnak a jövőben is szüksége lesz. Ettől függetlenül azonban jónak látta a magisztrátus, ha közvetlenül is az uralkodót képviselő Kancelláriához folyamodik. Előadta, hogy bár a vármegye panasza már nyilván a legfelsőbb helyre érkezett, s vele együtt a város alapos válasza is, nemcsupán állítani szeretné ismét, hogy a kövezet vámot és a mérő használati díjat királyi privilégium és zavartalan joggyakorlat alapján szedeti, hanem bizonyítani is a kiváltságlevelek csatolt másolatával. Pest megyének — fejtegette — annál kevésbé lehet oka panaszra, mivel a 2 dénárnyi mérőpénz más városokban is szokásos ; egyébként a kifogásolt díjakból származó jövedelem nem is elegendő az utcák tisztán- és karbantartására, mióta a Kúria a városba tette székhelyét. Azt is jelentette a magisztrátus, hogy miután a megye megkapta kérdőpontjaira a város (másolatban ugyancsak mellékelt) válaszát, képviselői Grassalkovich személynök jelenlétében összeültek a város megbízottai val, hogy elegyengessék az ügyet. Miután ez utóbbiak nem voltak hajlandók elállni díjszedési gyakorlatuktól, maradt a dolog a város említett válasza szerint. Csak egyetlen nagyobb kifogást tettek a megye urai: a nemesek 57. PmL. Közgy. jkv. 1733 dec. 18, 197.p. Mise. pol. 1733:9.—PL. Int. a.a. 1912,4639. — A mérőhasználati díjra vonatkozó nyilatkozatból kiderül, hogy bár az 1723. és 1729. évi törvények egységesen a pozsonyi mérő (ekkortájt 54,3 1) használatát írták elő, a pesti piacon annak másfélszeresét : a budai mérőt vették alapul. A Helytartótanács többször felrótta, hogy a vármegye nem szerzett érvényt az egységesítő előírásnak. 1735-ben Pest megye azzal védekezett, hogy csupán az eladó és a vevő megállapodása történik a nagyobb mérőben, valójában azonban a pozsonyi mérővel mérnek mindenféle gabonát. Amint látható — legalább is két évvel korábbi időre vonatkoztatva — gyenge lábon állt ez a mentegetőzés; nem csoda, ha 1737-ben a Helytartótanács újból szóvá tette, hogy az eladó és a vevő súlyos kárára még mindig nem a kötelező mértékeket és súlyokat használják. (PmL. Intimata 1735 aug. 18, 8.sz. ; 1737 jún. 25, 9. sz. Közgy. jkv. 1735 aug. 18, 667—69.p.)