Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Bökönyi S.—Kállai L.—Matolcsi J.—Tarján R.: Összehasonlító vizsgálatok az őstulok és a szarvasmarha elülső lábközépcsontján
A tárgyalt adatokat illetően nagyobb változatosság figyelhető meg a házi szarvasmarhák körében. Az F érték 377-től 1155-ig, a t érték 339-től 854-ig terjed, tehát a legnagyobb mintegy háromszorosa a legkisebbnek. Megfelelnek ezek az adatok annak az ismert biológiai törvényszerűségnek, 'hogy a háziasított állatok variabilitása nagyobb mint vad őseiké volt. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a házi szarvasmarha metacarpusok legnagyobb értékei egybefolynak a kisebb őstulok tehenek értékeivel. Az adatok alapján a házi szarvasmarhák anyaga szintén két csoportra oszlik. A régi korszakokban, primitív tartási körülmények között élt szarvasmarhák /-p értéke nem különbözik az őstulok csontokon megállapított 80 feletti értékektől, de a mai kultúrfajtáké már jóval kisebb, a kettős hasznosítású magyar tarka szarvasmarhánál 0,69 és 0,76 között mozog.18 A régészeti leletek között mindössze két hasonló tartásmódról tanúskodó csont található (24, 48), ezek ugyanilyen értékhatárok között vannak. Ezzel szemben a ridegen tartott és nem istállózott, de nem is tejelő mai magyar szürke szarvasmarha (75-81 rtg. szám) ide vonatkozó adatai megegyeznek a vad ősök, valamint a régi korszakok primitív szarvasmarháinak adataival. Valószínű, hogy mindez összefüggésben van a fajtajelleggel, de a cortex vastagságát bizonyos határok között az életkor, teheneknél pedig a vemhesség és a szoptatás is befolyásolhatja. A cortex keresztmetszet és a csonthosszúság arányának értékei nem adnak meghúzható határvonalat a házi szarvasmarhák és az őstulok tehenek között. Háziasított szarvasmarháknál ez az arány 2,2-4,0 közötti s ebbe az intervallumba esnek az őstulok tehenek is. A legkisebb arány többnyire a középkori szarvasmarháknál, a legnagyobb pedig a római koriaknál, elsősorban az NSZK-ból származó anyagon figyelhető meg. A keresztmetszetre vonatkozó számítások bizonyos hibákat rejtenek magukban, hiszen a cortex keresztmetszetet leegyszerűsítve ellipszis alakúnak vettük, holott köztudomású, hogy az csak megközelítően hasonlít hozzá. Viszont csak ilyen megközelítő módszerrel tudtunk olyan összefüggéseket megvizsgálni, amelyeket egyébként a csontok feláldozásával végezhettünk volna el. Az így nyert adatokat nemcsak kiegészítik, hanem több vonatkozásban alá is támasztják a röntgen denzitografiás és denzitometriás vizsgálat során nyert adatok. A 7. ábrán 2 mai marha és 2 magyarországi lelőhelyről származó őstulok metacarpusáról készült denzitografiás képet mutatunk be. Az ábráról jól látható, hogy az őstulok csontjának denzitografiás képén a csont üregének megfelelő nyereg sokkal kisebb, mint a házimarhák csontjain. A régi korokban élt szarvasmarhák és a mai marhák között azonban ebből a nézőpontból nincs jellemző különbség. A röntgendenzitometriás úton kapott adatokat a III. sz. táblázatban ismertetjük. Egyértelműen kitűnik, hogy a hímivarú tulkok denzitometriás úton mért alumínium ekvivalense 3-4-szerese a subfossilis és a recens állatok értékének. Vonatkozik ez mind a hazai, mind a svájci cölöpépítményekbő! előkerült leletekre. Kétségtelen, hogy a svájci metacarpusok közül kiemelkedő értéket mutató 83-as rtg. számú állat bika volt és a neolithikumban élt. (A csont diaphysisének lecsiszolt voltára való tekintettel a 3 rtg. számú hazai őstulok bika értékei figyelmen kívül hagyhatók.) Az eljárással tehát szembetűnően elkülöníthetők a tulokbikák az összes többi állatoktól. 18 A recens szarvasmarhák fajtamegoszlását az I. sz. táblázatban közöljük. 14
