Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Balassa Iván: Kezdetleges gabonatisztító eljárások
,,A szórás a következőképpen történik: A gabonát falapáttal a széllel szembe feldobják és az a polyvát, a port és mindazt ami a gabonánál kisebb súlyú elfújja, míg a szemek tisztán hullanak le. A töredezett szalma, ami még a gabona között maradt, a nyomtatás során a szemek közé keveredett lógané, természetesen részben a gabonára esik le, de mivel a lehullására hosszabb idő szükséges azért felül marad és ezt egy hosszúnyelű széles, lapos seprűvel el lehet távolítani. Ezt egyes vidékeken felezésnek nevezik. - Könnyű megérteni, hogy a szórás munkáját csak állandó enyhe széllel lehet végezni. Ha a szél rendkívül gyenge vagy egyáltalán nem lengedez, akkor a polyva és a szemét a gabonával együtt esik le, ha pedig túlságosan erős szél fúj, akkor a gabonát a polyvával és szeméttel együtt elragadja. - Ha valakinek a polyvás tisztítatlan gabona elraktározására nincsen megfelelő épülete - ami még nálunk sajnos nagyon sok esetben előfordul - akkor a szórást sokszor el kell kezdeni, minden alkalommal amikor egy garmada összegyűl, illetve amikor a munkához megfelelő szél mutatkozik; ha azonban erre a célra, tágas, száraz kamra áll a rendelkezésre, akkor sokkal célszerűbb nagyobb mennyiséget összegyűjteni, mielőtt ehhez a munkához hozzáfognának, mert a gazdálkodásban a különböző munkák állandó váltogatása nemcsak kellemetlen, hanem zavarokat is okoz".11 A fenti leírásokból a szórás néhány jellegzetes vonását máris megállapíthatjuk: 1. A polyvás, szemetes magot mindig a széllel szembe szórták fel. 2. A legszebb, legérettebb és így legnehezebb szemek mindig legtávolabb hullottak le. Mivel minőségileg ez volt a legjobb gabona, azért ezt vetették, mert ezután lehetett jó termést várni. A középre hullott mag eladásra, illetve élelmezésre szolgált, a töredezett szemek, az ocsú már csak az állatok takarmányozására volt alkalmas. 3. A szórólapátnak minél szélesebbnek és minél laposabbnak kellett lennie, mert így a magot jobban el tudták a levegőben teríteni és a vékony rétegek közé a szél jobban be tudott hatolni. Mindezek a szórásnak és a szórólapátnak egy-egy jellegzetes tulajdonságát világítják meg, hangsúlyozzák a művelet jelentőségét a vetőmag kiválasztásában, de nem utalnak azokra a különbözőségekre, mely a Kárpát-medencében e téren fennállottak, mindaddig, amíg a szórás a rosták és a modern cséplőgépek elől véglegesen meghátrálni nem kényszerült. Ezekre az eltérésekre már Győrffy István11 12 és Gunda Béla13 14 is célzott, de a kérdést részletesebben nem fejtették ki. Az általuk megkezdett úton próbálok továbbhaladni és a különbségeket élesebben és pontosabban megfogalmazni. Először is meg kell állapítani azt, hogy a puszta kézzel való szórásnak nem sok nyomát sikerült felfedeznem. Nagy Gyula& említi csak ennek egy halvány változatát a Békés megyei Kardoskútról : „A ponyváról lekerült szemnek nekitérdeltek, s két marokkal felszedték. Azután bedobálták a tiszta búza felé, hogy a szem közül még a szél kifújja a szemetet". Ezt az eljárást azonban mindezideig máshol nem figyelték meg. A puszta kézzel történő szórás másfelé ismertebb, mint nálunk. így Finnország északi és keleti tájain is elterjedt, mert itt a fedett helyen levő szérű sokszor olyan szűk, hogy a lapáttal végzett munka nehézkes, sőt sokszor egészen lehetetlen.15 11 Angyalfty Mátyás András, Grundsätze der Feldkuhur 2:170. Pest 1823. 12 Magyarság Néprajza 2:191. 13 Gunda Béla, Népi mezőgazdálkodás a Boldva vôlgÿében. Néprajzi Értesítő (NÉ.) 29 (1937), 64. 14 Паду Gyula, Takarás és nyomtatás a kardoskúti (Békés m.) Kérdő-tanyán. Ethnographia (E) 65:511. 15 Vilppula, Hilkka, Das Dreschen ín Finnland 214. Helsinki 1955. 44
