Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Balassa Iván: Kezdetleges gabonatisztító eljárások
KEZDETLEGES GABONATISZTÍTÓ ELJÁRÁSOK Balassa lván Mind a cséplés, mind a nyomtatás után a gabona toklásszal, szeméttel, apró földdarabokkal keverten maradt a szérű földjén. Csak a különböző tisztító eljárások során vált alkalmassá arra, hogy hosszabb időre elraktározzák, táplálkozásra vagy vetőmagnak felhasználják. Dolgozatomban néhány, elsősorban a széljárásra alapozott, és azt kiegészítő eljárást, azok eszközeit kívánom bemutatni. Elhagyom most a rostákat és eze- hez kapcsolódó kisebb-nagyobb gépeket, gabonaosztályozókat, triőröket stb., melyek bemutatására egy másik tanulmányban kerülhet sor. A kezdetleges tisztító eljárások nemcsak tisztává és felhasználásra alkalmassá tették a gabonát, hanem a szórás esetében azt süly szerint osztályozták is, ennek a vetőmag kiválasztásában volt jelentősége. 1. A szerelés A gabonát embermagasságból vékony sugárban öntötték le a földre, ponyvára vagy kosárba, miközben a szél kifújta belőle a szemetet, esetleg a köny- nyebb gyommagvakat is. A nehezebb rögök együtt estek a gabonaszemekkel, hiszen azokat még az erős szél sem tudta súlyuk miatt elfújni. Éppen ezért önállóan ritkán alkalmazták, hanem csak más eljárások (pl. szórás, rostálás stb.) kiegészítéseképpen fordult elő. Mivel a szelelés nem tisztította meg kellőképpen a gabonát, továbbá mert csak kis mennyiség tisztítására lehetett alkalmazni, ezért más eljárások mellett jelentősége kicsi volt és az is idők folyamán egyre jobban csökkent. Leginkább a babót, az élelmezésre szánt kukoricát szelelték és szelelik manapság is, míg a gabonaneműek szelelése nem fordul elő. A XVII. századtól kezdve feltünedeznek a szelelés bizonyos nagyüzemi formái is az allodialis birtokokon. Ilyet említ Thököly Imre gazdasági utasítása 1684-ben Munkácsról: „. . . a szeles helyen csinált granárium, mely magas szulókokon vagy kőlábakon szokott lenni, hogy a szél által fúhasson alatta; fent egynéhány rendben lévén a rekesz, melyekben a búzát szokták tartani, melyeknek a közepén a búza lecsorgására való lyuk szokott lenni, ha mikor jó szél fúj, az olyan lyuk alá kádat tévén, csapját kivonszék és úgy csorgatják alá az életet, a szél igen szépen megtisztítván, úgy hordja ismét helyre.”1 Ilyen és hasonló megoldások később is foglalkoztatták a gazdákat, többek között a német szakembereket is, amint arról Halmágyi István 1752-ben nap- 1 1 Thököly Imre gazdasági utasítása. Gazdaságtörténeti Szemle (GTSz) 1:248. 41
