Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)

Barbarits Lajos: A vetőgép magyarországi elterjedésének angliai és németországi előzményei

biztosítani. A vető tengelyen fa, majd fém vetőkorongokat képezett ki, ezek mellé egy-egy csavarral, kívülről beszabályozható kis keféket alkalmazott. A vetőkorongok peremébe vágott mélyedések hordták ki a magládából a magvakat, majd a kis álló kefék seperték bele a kifolyó tölcsérekbe. A különféle magvakhoz különféleképpen metszett korongok kellettek, tehát magváltáskor tengelyt kellett cserélni. A zabot mély, a búzát és árpát közepes, a rozsot lapos vágatú korongokkal vetették. Ezeket Thaer kísérletezte ki. A magmennyiséget némiképpen szabályozni lehetett a kefék lazább vagy szorosabb beállításával. A magláda kifolyó nyílásait tolókákkal el lehetett zárni, így egyes vetőtölcsérek kikapcsolásával a sortávolságot is 9-12-18 hüvelykre lehetett változtatni, A vető taligát a kifolyó tölcsérek leszerelésével szórvavető gépként is lehetett használni.3 Ebből a vetőszerkezetből fejlődtek ki a későbbi tolóhengeres vetőgépek, vagyis a mai vetőgép vető szerkezetének működési elve a XVIII. század végefelé. Ducket találmányában már jelentkezett.

Az egybeszerkesztett vetőgépekkel szemben Ducket rendszerének megvolt az az előnye, hogy a barázdahúzásnál vagy vetésnél előfordult hibákat menetközben könnyen és gyorsan lehetett észlelni és azonnal korrigálni. Kimaradt vagy nem elég mély barázdákat még a vetés műveletg előtt pótolni lehetett. Ha a vetőjárat eldugult, pár lépésen át kézzel is lehetett szórni a magot, míg a hibát megszüntették. Főleg a sorművelésben járatlan gazdáknak ajánlotta Thaer az általa javított Ducket-féle vetőgépet, amivel egyébként búzán, rozson, árpán, zabon kívül csak hajdinát vetettek.4

Az időtálló alapelv mellett hibái is voltak Ducket vető alkalmatosságának. A külön barázdahúzó, külön vető taliga s az utánuk járó külön borona és henger: munkaszervezés szempontjából, de technikai értelemben is nehézkes és költséges volt, bár Thaer számítása szerint a munkaigényességből eredő kétségtelen költségtöbbletet ellensúlyozta a darabszámra több, de egyszerűségüknél fogva mégis olcsóbb gépek beszerzésének és karbantartásának kisebb költsége. Kránitz Encyclopediája5 üzemi számítás alapján túlzottnak minősítette a sorművelés költséges voltáról elterjedt véleményeket. Ohsenben, a Grávemayer-birtokon 3 éven át az akkori viszonyok szerinti nagyüzemi méretekben dolgoztak Ducket sorvető gépei. Az intéző számadása szerint 2 garnitúrával egész évben 300 Morgent műveltek így, és napi 15 Morgen6 munkateljesítményt vettek alapul a költségek kiszámításánál, amely szerint:

2 barázdahúzóhoz

4 ember á napi 6 Groschen 24 Groschen

2 ló „ 13,5 „ 27

2 vetőgéphez

2 ember á napi 8 Groschen fele

(1 ember kézi vetéshez is kellett volna) 8 ,,

lókapához (napi 12 Morgen)

2 ember

12

1 ló

13

, 4 Pfennig

lókapálás mégegyszer

25

4

3 Sárközi Károly: Vetőgépek szerkezeti kialakítása, Bpest 1955. I. köt. (főisk. jegyzet).

4 Thaer: Beschreibung der nutzbarsten neuen Ackergeräthe, Hannover 1804. 2. Heft.

5 Krünitz: Oekonomisch-technologische Encylopedie, Berlin, 1821. 129. Bd. 664-5. p.

® Е0У porosz Morgen — 1/4 ha (Lenin: Művei 5. Bpest 1953. 169. p. „Az agrárkérdés és a Marx-kritikusok")28