Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Kiss Attila—Dr. Kralovánszky Alán: A márfai avarkori lósír
A MÁRFAI AVARKORI LÓSIR Kiss Attila-Dr. Kralovánszky Alán A Magyar Mezőgazdasági Múzeum régészeti tervében szerepel, hogy a múzeum állandó kiállításaira különböző, régészeti korokból származó, eredeti helyzetben (in situ) kiemelt agrártörténeti objektumokat állítson ki. Ennek első lépéseként került sor egy avarkori lósír feltárására és kiállítására. A munkálatokat a pécsi Janus Pannonius Múzeummal együttműködve végeztük 1962-ben.1 A lósír a Baranya megyei Márfa község határában folyó ásatás alkalmával került felszínre.1 2 A késő-avarkori (i. sz. VIII-IX. század) temető 6 számú sírjában hátonfekvő, 20-22 éves férfi csontváza feküdt, akit vas csattal záródó övvel, tűzszerszámmal, késsel és lándzsával, valamint a halotti tor maradványaival (juh- és disznócsontok) láttak el. A férfi bal oldalán találtuk meg fel- szerszámozott lovát. A ló pofacsontjai között oldalpálcás vaszabla volt, oldalánál egy pár vaskengyel, illetve hevedercsat. A ló jobb oldalán szarvasmarha összetört végtagcsontjai, bal oldalán szarvasmarha csigolyái feküdtek. Az utóbbival kapcsolatban megjegyezzük, hogy mivel a halotti tor maradványai (juh, disznó) a férfiváz mellett voltak, nem lehet igazolni, hogy a szarvasmarhacsontok a ló halotti torának maradványait jelenthetik. Bökönyi Sándor előzetes vizsgálata szerint az 1,5-2 éves mén taki és tarpán keverék.3 A Márián talált lósírnál a jó megfigyelések lehetőségének birtokában rekonstruálni tudjuk a leölés módját és a temetés menetét. Erre két támpontunk van. Az egyik az, hogy a koponya homloki részén legkevesebb 2-3 tompavégű tárgytól származó, ütéstől eredő csonttörés állapítható meg. A másik az, hogy a vaszabla középső, szájban levő találkozási pontja, amely hurkosán kapcsolódik össze eredetileg, szétnyílt. E szétnyílás erős feszítés révén keletkezett, még a sírbatétel, tehát a leölés előtti időben. Ezek alapján valószínűnek látszik, hogy a lovat a temetés alkalmával a sir mellé vezették, ott a környezet szokatlansága, valamint az elhibázott első ütés következtében az egyre idegesebbé váló állat ki akarván szabadulni megzabolázójának kezéből, olyan erővel rángatta a gyeplőt, hogy ennek következtében a vaszabla hurka szétnyílt. Néhány újabb ütés után az állatot leeresztették a sírba, maga alá húzott lábakkal hasára fektették, majd egykori gazdáját melléje fektették. A sírba tettek valamit a halotti torból és végül elföldelték. 1 Itt köszönjük meg dr. Papp László megyei múzeumigazgatónk szívélyes segítségét, s az in situ sir átengedését.-KissA.,ArchÉrt90(1963)88. 3 Szíves szóbeliközlése,amelyet ezúton köszönünk meg. 252
