Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Dr. Szabó Miklós: Berzsenyi Dániel, a mezei szorgalom némely akadályairól
is gyakran az illúziók vezették, - mint olvasható, nem egyszer túlzásba, szinte képzelmekbe, utópiába esve keresi, a „mezei ideált". Az egyes hibákat, hiányokat azonban helyesen ismerte fel, jól látta a fejlődés akadályait és, felmérve a lehetőségeket, ^ reális javaslatokat tett. Ezeknél azután a hangsúlyt arra helyezte, hogy a boldoguláshoz nemcsak föld, hanem tudás és megfelelő munkaszervezet is szükséges. S ha a tárgyalt közösségi munkaszervezet alatt, mint említettük, nem a mai modern szövetkezeteket kell érteni, - Berzsenyi érezte, hogy egy ilyen összefogásra a mezőgazdaságban sok lehetőség, egyben a gazdálkodás jobbá, hatékonyabbá tétele céljából igen nagy szükség van. Ettől várta azután Berzsenyi a mezei szorgalom, azaz a gazdálkodás előrehaladását, az emberibb életet a falun, - végeredményben az általános gazdasági és kulturális felemelkedést. Tudta azonban Berzsenyi azt is, hogy egy ilyen fejlettebb rendszerre, illetve életformára elő kell készíteni a népét, hogy azt nevelni, kultúrálni kell. Ezért tárgyalta a nevelés ügyét, a „hazai kulturálatlanságot", a társadalmi ferdesé- gek egész sorozatát, mielőtt a gazdasági hiányok és akadályok felsorolásába kezdett és azok megoldására mintegy javaslatokat tett. Mindenesetre határozott koncepcióra és jövőbelátásra vall, hogy Berzsenyi,- korát alaposan megelőzve -, népművelésről, földbirtok-rendezésről, józanabb, fejletteb gazdálkodásról, illetve üzemrendről és főleg szövetkezetszerü szervezkedésről ír. Különösen kiemelendő Berzsenyi azon érdeme, hogy korán felismerte a szövetkezésben rejlő erőt s akkor, amikor szövetkezetekről közgazdasági vonatkozásban még a külföldön sem beszélhetünk, - hiszen Owen Róbert vagy Saint Simon elgondolásai, közösségi szervei is inkább csak utópiának tekintendők -, Berzsenyi, ha tudat alatt is, már szinte egy szövetkezeti életformát illetve munkarendszert lát maga előtt kibontakozni. Ezek szerint helytálló az a megállapítás, hogy: „Berzsenyi, - megelőzve nemzetgaszdászainkat -, egy olyan népszerkörzetről beszél, amelyből már a XIX. század elején egy mezőgazdasági szövetkezeti rendszer patriarchális alapon nyugvó faluközössége bontakozott ki".53 S jóllehet Berzsenyi azon bizonyos nélkülözhetetlennek látszó falusi munkaközösséget már az ő korában is idejétmúlt, túlhaladott régi patriarchális rendszerben kívánta megvalósítani,- s így ez a megoldás, a haladó törekvésekhez viszonyítva, nem jelentett előrehaladást -, nálunk mégis olyan úttörő elképzelés volt, amelynek jelentőségét igazán csak most tudjuk értékelni. Berzsenyinek tehát voltak jó meglátásai, elképzelései, de gazdasági elveit nem tudta következetesen elrendezni és úgy kifejteni, hogy azokat különben is maradi kora megértse. Berzsenyi mindenesetre egyik első híve és hirdetője lett a nehéz és bonyolult mezőgazdasági munkálatok közös úton, együttes erővel való végzésének. Valóban jókor, mondhatni a legelsők között ismerte fel Berzsenyi a szövetkezeti gazdálkodás, a kollektív alapon folyó munka lényegét és jelentőségét a mező- gazdaságban. Ez az, ami érdekességet és időszerűséget ad Berzsenyi agrártanulmánya tárgyalásának. Valóban - Berzsenyinek e 130 évvel ezelőtt írt munkája -, mint olvasható: „éppoly időszerű ma, a földreform után, amikor ősi földjei a dolgozó parasztok tulajdonába mentek át, mint a volt jobbágyvilág korában. Időszerű, mert tárgya a magyar föld és hose a magyar földműves", melyekről Berzsenyi így szólt: „nálunk a földművelés és a földművelő nép, elég méltatlanul, felejtve S3 L. Takács Gy. i. m. 237
