Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Bökönyi S.—Kállai L.—Matolcsi J.—Tarján R.: Összehasonlító vizsgálatok az őstulok és a szarvasmarha elülső lábközépcsontján
vizsgált házimarhák általában a helyi őstulkok utódai s azoknak számos tulajdonságát örökítették, velük gyakran kereszteződtek, s életmódban is gyakran közelálltak hozzájuk. Az őstulok csontozatának erőteljesebb volta - radiometriás és denzitomet- riás vizsgálatunkból - a számok tükrében is kétségtelenné válik. Megállapítható ugyanis, hogy a vizsgálatra került őstulok csontok nemcsak hosszabbak, szélesebbek, nagyobb körméretűek, hanem vastagabb falúak és nagyobb den- zitásúak is, mint a házimarhák csontjai, s ez nyilván összefüggésben van a házi- és vadforma eltérő testméreteivel és súlyával. A fajsúly tekintetében egyedileg kisebb különbségek mutatkoztak, de az őstuloknál megállapított nagyobb átlagérték - a denzitometriás vizsgálattal egyezően - nagyobb szervetlen anyag tartalmat jelez. A számszerűen értékelhető adatokat eredményező vizsgálati eljárások új, kiegészítő módszereket adnak annak eldöntésére, hogy valamely csont őstulok, vagy szarvasmarha eredetű vagy jellegű-e. Ez bizonyítja a 8. és 9. ábrán bemutatott korrelációs eloszlás is, amelyeket vizsgált csontanyagunknak a régi, metrikus módszerrel, a metacarpus hosszának és diaphysis legkisebb szélességének egybevetésével, illetve az általunk végzett vizsgálat során használt módszerekkel kapott Al és f értékek logaritmusainak összevetésével nyertünk. Nem véletlen, hogy ugyanazon csontok mindkét összehasonlításban lényegében ugyanazon régiókban helyeződnek el. Az őstulok csontok legtöbbjének radiometriás és denzitometriás értékei a házimarha csontoknál jóval nagyobbak, néhány őstulok csont azonban e tekintetben a házimarha csontok variációs szélességének felső részébe esik. (Érdekes, hogy e csontok a radiográfiás vizsgálat alkalmával sem mutatták az őstulok csontok minden jellemző vonását.) E csontok jónéhány -esetben a régészeti zoológusok által őstulok teheneknek elbírált állatokból származnak (25, 86, 88). Az őstulok tehenek csontjairól Degerböl már 1942-ben megállapította, hogy azok csak nagyobb hosszméreteik alapján különíthetők el az őskori házimarha bikáktól.22 Bökönyi szerint az őstulok bikák és tehenek csontjai jobban elválaszthatók egymástól, mint az utóbbiakéi a házimarha bikákétól.23 A házimarhák variációs szélességének felső régiójába eső csontok másik része viszont a házi- és vadmarhák közti átmeneti alakokból származik, azaz frissen do- mesztikált állatokból, vagy őstulok-házimarha bastardokból. A csontok finomabb felépítése, így röntgenképe függ az állatok nemétől is. E kérdésbe itt nem kívánunk mélyebben belemenni, miután a rendelkezésünkre álló csontanyag nagyrészének nemét csupán a Nobis-féle index24 alapján határoztuk meg, amely elég nagy hibaszázalékú.25 Annyi azonban kétségtelen, hogy a bikák metacarpusai általában vaskosabb falúak s faluk a distalis me- taphysis felé szélesebben fut le, a spongiosa gerendázata durvább, radiometriás és denzitometriás értékei pedig magasabbak. (Nagyjából hasonló a helyzet az ökrök csontjainál is.) 22 M. Degerböl: Et knoglemateriale fra Dryholm-Bopladsen, en aeldere stenalder-kökkenmödding Dansk. Vidensk. Selsk. Arkeol.-Kunsthist. Skrift. I, 1 (Köbenhavn, 1942) 130 23 s. Bökönyi: i. ra. 203. Det kong 21 C. Nobis: Zus Kenntnis der Ur und frühgeschtlichen Rinder Nord — und Mitteldeutschlands. Zeitschr. f. Tierzüchtg. u. Züchtgsbiol. 63 (1954) 166 skk.-*> ]. Boessneck: i. m. — S. Bökönyi — Ai. Kubassiewicz: Neolithische Tiere Polens und Ungarns in Auskrabun- gen. I. Das Hausrind. Wydz. Nauk. Przyrod.-Roln. VIII-1 (Budapest - Szczecin, 1961). 22
