Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Dr. Valkó Arisztid: A nagyszentmiklósi földmivesiskola működése 1863—1889 között
dálkodás, ragaszkodás a hagyományos múlthoz, melynek legfőbb képviselője az újítások iránt közömbös jobbágyság volt. Nákó Kristófnak ahhoz, hogy birtokain korszerű haladó gazdálkodást folytathasson, gondoskodnia kellett műveltebb mezőgazdasági lakosságról, a gyéren lakott területek benépesítéséről. Érkeztek is német, román, szerb települők elhanyagolt birtokaira, Makó környékéről pedig magyar családok. Hogy birtokainak jövedelmezőségét fokozhassa, tanult, ügyes szakmunkásokra, gazdasági cselédekre volt szüksége. Ezt a célját a „kis mezőgazdasági” iskolából kikerülő végzett fiatalok munkaerejének tervszerű kihasználásával óhajtotta elérni. Ugyanis minden gazdanövendék legalább két éven át köteles volt a család 7000 holdas birtokának valamelyik részében az előírt „állomáshelyet” elfoglalni, ott a meghatározott munkát - bérfizetés mellett - legjobb tudása szerint végezni. Ezek az ifjú gazdák természetesen jó gyakorlatot szereztek, s később saját gazdaságukban maguk is hirdetői lettek az új gazdálkodási rendszernek. Az iskolának ez a Nákó Kristóf végrendeletén nyugvó rendezése 185.5, évig állt fenn. A szabadságharc alatt átmenetileg szünetelt az oktatás, amint azt Borovszky közléséből5 ismerjük. Az 1848-as törvények a jobbágyságot felszabadították, a jobbágyi viszonyt véglegesen eltörölték, tehát az iskola, melyet Nákó Kristóf a „legszegényebb jobbágyainak fiai” részére alapított, eredeti céljával ellentétbe került, annak fenntartása az örökös Nákó Kálmán részére, jelen formájában már nem látszott kötelezőnek. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy a Nákó családnak is komoly érdekei fűződtek ahhoz, hogy birtokairól ne maradjanak el a tanult gazdák, akik az iskolából évente mint új munkaerők kerültek ki. Sok huzavona, a fenntartás költségeinek tisztázatlansága, közömbösség, elzárkózás az államosítás elől - mégis odavezetett, hogy Nákó Kálmán 1855-ben bezáratta az iskolát, amely az 1848 utáni kor új szellemének már nem felelt meg, növendékeinek száma pedig úgyis folytonosan apadt. Ez a szünetelés 1863-ig tartott. A Helytartótanács ugyanis indokolatlannak tartotta az iskola önkényes bezáratását, ragaszkodott Nákó Kristóf végrendeletében foglaltak betartásához s annak mint alapítványi intézménynek további fenntartását látta szükségesnek; a megszüntetés miatt kártérítésre kötelezést helyezett kilátásba; s hogy a fenntartási költségek a kincstárra terhet ne rójanak, pert indított az alapító örökösei ellen. A Helytartótanács ilyen intézkedése a Nákó család tekintélyét bántotta, miért is Nákó Kálmán nem várta be a hosszadalmas per kimenetelét, hallgatott Nagyszentmiklós gazdáinak ismételt kérésére, és a végrendelet 8. és 13. szakaszaira utalva „bőid. nagyatyja emléke iránti kegyeletből ezen földmíves oskolát, saját ösztönéből, visszaállította”, illetve 1864. október 1-én megnyitotta. Egyidejűleg kötelezte magát az iskola folyamatos fenntartására. Nyilatkozatában mindenben azonosította magát az alapító akaratával, s a „mező- gazdasági iskolának helyiségéül ismét azt az épületet, a hozzátartozó s bekerített, illetőleg körülárkolt 24 hold föld területtel" szánta, „melyben az oktatás, keletkezésétől fogva 1855-ik évig gyakoroltatott. . A továbbiakban részleteket közlünk ebből a nyilatkozatból, mely az egykori végrendelet szövegére támaszkodik. 5 Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye, Szerk. Borovszky Samu 264. oldal. 202
