Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1964 (Budapest, 1964)
Dr. Kralovánszky Alán: Szarvasmarha-temetkezés a honfoglalás korából
és a borjúsír között helyezkedtek el, a távolság ugyanannyi, mint a nemzetség- vagy nagycsaládfő sírja körül. 4. A borjúsír a domb legmagasabb pontján feküdt, abban a magassági sávban, ahol a leggazdagabb mellékletekkel ellátott emberek sírjait ásták meg. 5. A lábfej levágásának szokása nem idegen a X. századi temetkezésekben. Többek között a kenézlői 14. sz. férfi5 és a hencidai 5. sz. női sir6 halottjának lábfejét is levágták, azzal a különbséggel, hogy a levágott lábfejeket benne- hagyták a sírban, csak eredeti helyüktől távolabbra téve. 6. A Sarkel-i ásatásokból7 a vár építésével (i. sz. 830-as évek) egykorú, olyan rituális temetkezést figyeltek meg a közelmúltban, amelyben 84 pár borjú mellső lábcsont volt egy hosszúkás gödörben eltemetve8. Tudjuk, hogy a kazár kaganátus uralma alatt a sarkeli várat türk műveltségű népesség építette, s 896 előtt a honfoglaló magyarság 200 éven át a kazár kaganátus keretei között élt. Jogosult tehát a párhuzam az egymást kiegészítő értékű jelenség, az azonos kor, terület, valamint az azonos anyagi és szellemi műveltség miatt. 7. Tudjuk, hogy Sárbogárd község 1896-ban két község egyesítéséből, Bo- gárdból és Tinódból keletkezett.9 Vizsgált temetkezésünk kétséget kizáróan Tinód községhez tartozott. E lényeges kérdés ellenőrzése végett Kiss Attilával megkerestük, s megtaláltuk az egykori Bogárd község X. századi temetőjét (Sárbogárd-Templomdűlő)10 11. Ismeretes, hogy a „d” kicsinyítőképzős, személynévből képzett helyneveink a X. századból származnak. Nyilvánvaló tehát, hogy X. századi helynévvel (Tinód) rendelkező település és az ehhez tartozó X. századi temetőben rituálisan eltemetett fiatal szarvasmarha (tinó) között okozati összefüggés volt. A fenti adatok alapján úgy látszik, hogy kétséget kizáróan határozható meg a fiatal szarvasmarha temetkezés X. századi származása. II. Ezek után vizsgáljuk meg, hogy milyen körülmények között, pontosabban milyen időpontban és célból temethették el a tinót. 1. Kiindulási pontunk e kérdés vizsgálatánál az a tény, hogy a tinót úgy temették el, hogy előzőleg megfosztották mellső lábvégeitől. E szokás néphiedelmeinkből ismeretes, de eddig csak emberekkel kapcsolatban fordult elő. A halott ember lábát a hazajáró lélektől való félelem miatt vágták le.11 A halott hazajárásától való félelemnek több „reális" oka van.12 Véleményünk szerint esetünkben nem ilyen célú gondolati háttér húzódhatott meg e jelenség mögött. A tinó láblevágásának az oka valószínűleg az lehetett, hogy megakadályozzák a temető (vagy település?) területéről való eltávozását, mivel ott kellett valamilyen feladatot ellátnia. (E feladatról lásd még alább.) 2. Ha rátekintünk az eltemetettre, a test-, illetve fejtartás alapján az állat- küzdelmi ábrázolások jutnak eszünkbe. Tudjuk, hogy ezen állatküzdelmi je5 Jósa A.. ArehÉrt 43 (1914) 304. 6 fettich N.. ArchHung XXI (1935) 96. 7 Artamonov M. 1., MIA 62 (1958) 27. 8 Sajnos a közléskor nem került említésre, hogy a gödör betemetése egyszerre vagy többszőrre történt, illetve a borjúcsontok és a ,,kis számú birkaláb csontjai" egy rétegben feküdtek, avagy nem. 9 Károly ]., Fejér vármegye története. V (1904) 234. 10 Kralovánszky A.. ArehÉrt 89 (1962) 266. 11 Csalog ]., NéprÉrt 29 (1937) 447. 12 Ennek félelmetes erejű leírását adja Szabó D., Feltámadás Makucskán című regényében. 1 75
