Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Imre Gyula: Tótszentmárton a fejlődés útján
A XIX. századi egyházi anyakönyveknek az 1848—49. évi szabadságharc utáni bejegyzéseiben a tótszentmártoni jobbágyok már mint közpolgárok vagy gazdasági cselédek szerepelnek. Egy részük megtartotta korábbi jobbágytelkét és kisbirtokossá vált, míg mások, a zsellérek cselédek lettek a Bedekovich-féle uradalomban. Az 1881. évi általános népszámlálás adatai szerint Tótszentmárton község lakossága 907 fő, a lakóházak száma pedig 156 volt (5). A birtokos parasztok száma lényegesen nem tudott gyarapodni, mivel a falu határának nagy részét a Bedekovich-féle kb. 1200 kh-as nagybirtok foglalta el, a ventei és a becsehelyi Szálatsi (később Kovács—Sebestyén-féle) birtokok, továbbá az annamajori Szapáry (később Vermes—Schmidt-féle) uradalom pedig körül ölelték a határt. A község parasztsága a néhány holdas birtok jövedelméből vagy a szegődményes cselédi járandóságból csak szűk létfenntartását tudta valahogyan biztosítani. Ezért főként a törpebirtokosok közül többen az 1890-es és az 1900-as években kivándoroltak az ÜSA-ba és Kanadába, mások viszont a földművelésen kívül egyéb foglalkozást is kerestek maguknak, így elsősorban fuvarozással pótolták hiányzó jövedelmüket. Amikor a Muraköznek és a muramenti községeknek vasútjuk még nem volt, innen kerültek ki Zala megye leghíresebb fuvarosai. Ezek bort, kukoricát, gabonát szállítottak nyugatra Grác és Bécs felé, déli irányban pedig Zágrábon át Fiume érintésével Triesztig is elvitték ezeket a terményeket, illetve termékeket. Később, amint a vasúti fővonalak kiépültek, a fuvarok távolsága egyre csökkent s már csak Varasdra és Nagykanizsára fuvaroztak szekerekkel a tótszentmártoniak. Elsősorban nagy teherbírású, fuvarozásra alkalmas lovakat tenyésztettek, többnyire a hidegvérű muraközi fajtát. Egy-egy törpebirtokosnak 2—3 pár lova is volt, ezek közül 1—2 párral fuvarozott, a többit értékesítésre nevelte. Ezen a környéken vásárolta fel a XIX. században a Budapesti Lóvasúti Társaság a nagyobb arányú városi személyszállításhoz szükséges lovakat. A szebb csikókért választási korban 100—160 koronát, az egyévesekért 200—300 koronát, az erejük teljében levő 4—9 éves lovakért 400—1000 koronát is fizettek. Kiterjedten foglalkozott az itteni nép tinó-, növendékbika- és sertéshizlalással is. Baromfiállományuk szintén jelentős volt. Az élő baromfit a közeli városi piacokon értékesítették, tojásból pedig 1918-ig, amíg az osztrák—magyar közös vámterület fennállott, jelentős mennyiséget szállítottak Bécsbe. A baromfiállomány nagyságára abból is következtethetünk, hogy 1894-ben egy Tannenbeum nevű hamburgi cég a közeli Csáktornyán tojásfelvásárló telepet létesített. Sem a fuvarozásból, sem az állattenyésztésből eredő jövedelem nem feledtette a tótszentmártoni nép égető földkérdését, mert nem volt terjeszkedési, birtokvásárlási lehetőség. Csak ritkán kínálkozott alkalom 1—2 kh föld szerzésére: egy-egy tönkrement vagy kivándorló család birtokának megvásárlására. Az így megszerezhető kevés föld természetesen távolról sem bizonyult elegendőnek szélesebb kisbirtokréteg kialakulásához, annak ellenére sem, hogy a nép egyik részénél nem hiányzott volna a földvásárláshoz szükséges anyagi erő. Ilyen körülmények között az 1912-es év jelentőssé vált a község életében; a Bedekovich-család ekkor visszatért Varasdra és az 1200 kh nagyságú tótszentmártoni birtok egy részét eladta a falu népének. Mintegy 40 család alkalmi társulást hozott létre, s ennek tagjai 10—10 kh-t, összesen 400 kh-t vásároltak a Bedekovich-féle birtokból. A földhöz megkapták a területre eső gazdasági felszerelést is. A föld és az ingóságok együttes vételára 8000 korona volt. Napjainkban különös érdeklődésre tarthat számot, hogy az így tömörült gazdák a 400 kh-on közös gazdálkodást folytattak és a területhez tartozó gazdasági 7 Magyar Mezőgazd. Múzeum Közleményei — 9 97
