Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Dr. Martha Zsuzsanna: A magyar tyúk nemesítésének első időszaka

mértékben elterjedt. Nálunk 1850 és 1875 között az ország számos helyén tenyésztették. Első hazai tenyésztői: Nyáry Antal, Prónay Gábor, id. Szilassy György, Laffert Antal, Darvas Pál és Lukácsy Sándor voltak (1). Durva csontozató, „gatyás", azaz tollas lábú és igényes fajta a cochin, amelynek nagy testtömegén és kiegyenlített sárga színén kívül viszonyaink között más becsülendő tulajdonsága nemigen volt. Feltűnő jellegvonása volt lomha mozgása, ami miatt — szemben a magyar tyúk „öntevékeny" táplálkozásával — csak a zsákból etetést várta. Annyi hasznot mégis hajtott megjelenése, hogy felkeltette a tyúkászat iránt az érdeklődést. Olyan körök kezdtek vele foglalkozni, amelyek korábban semmibe sem vették a baromfit. Kétségtelen, hogy a nemesített sárga magyar tyúkban ma is csörgedezik egy-egy csepp cochin-vér; tőle örökölte szelídséget, jó kotlási hajlamát és szép sárga tollköntösét. A cochin után a brahma következett világos és sötét színváltozatban. Ez Amerikából eredt, ahol a cochin és a maláj tyúk keresztezéséből állították elő. 1852ben hozták először Európába. A cochinnál kisebb, ezért valamivel gyorsabban mozgó, de a húst még mindig drágán termelő fajta. A magyar köztenyésztésben nem tudott elterjedni, sőt utóbb ki is zárták abból. A magyar parlagival keresztezve, határozottan rontott rajta. Nehéz testével és tollas lábával nem párosulhatott az az élelmesség, amelyet a magyar nép a „saját keresetére" utalt tyúkjainál olyan sokra tart. Ugyanúgy, mint a cochin, idővel a zárt udvarokból is eltűnt. Világos brahma tyúkok a Beivinkler—Koppély-féle hatvani fajbaromfi-telepről (Vastagh Géza festménye, 1892) CßeTJibie Kypbi, nopoßbi Epaivia Light-coloured Brahma cock and hens