Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Kovács Miklós: Adatok a XVI—XVIII. század magyar állattartásának és tenyésztésének történetéhez

cenben 1556-ban a városi tanácsi határozat szerint Borbély Miklósnak a pásztora felelni tartozik a bíróság előtt azon 5 marháért, melyeket a farkasok összemartak (D. városi levéltár). A körmendi vár számadásában 1640. június 1. „az idei borjút a pajtánál az Farkas megh sértette s meg is holt bele", 1646. június 12. „Az paitás kertben fénes nappal egy eödegh malaczos diznot eölte megh az Farkas" (B). 1647 novemberében „malaczos diznot farkasok etek megh", majd még 2 idei malacot is. 1648. II. 4. feljegyzés: „Az eözi malaczokban eölt megh az farkas nro 2" (B). 1650. III. 26-án „Éjeli időben Farkasok etek meg tehént nro 1" (Körmend vár vegyes természetű számadásaiból). Még 1793-ban is, Szalkszentmártonban, a számadó a farkasok ragadozásai miatt — 3 év alatt — 80 juhból álló kárt vallott (F). A LEGELTETÉS Az ország magyar részén korán jelentkeznek a legeltetés körüli viták. 1635. április 13-án Körmend városi „mind vitézlő és mind polgári rend" folyamodványában panaszolja: „Nádasdi Pálné .. . tiltat az ű határitul, hogy se marháinkat rajta ne legeltessük ..." (B). E viták természetes velejárói a földművelés terjedésének és fejlődésének, s a gazdálkodás szerkezeti változásának. 1679-ben . . . helyről, mint legelőhelyről, a marha legeltetést letiltja (F). A megelőző szakaszra jellemző rideg tartás idején az erdő legeltetése is általános szokás volt. Ősszel részben odaszorult a marha s ott is telelt. Az erdő értékének növekedésével s az erdőgondozás fejlődésével mind jobban tiltják az erdei legeltetést is. 1739-ben Sorkiújfaluban a vasvári erdők mikénti használata ügyében tanúkat hallgatnak ki. Központi kérdés a makkoltatás és pascuálás s ennek során az erdő pusztítása (a vasvár—szombathelyi káptalan levéltára). 1762-ben már legeltetési engedélyt ad a vasvári káptalan egynapi szántás ellenében vasvári gazdáknak. Azok juhai és sertései „Kis Aszony napigh . . . teheneik szent Miklós napigh" a káptalan olaszkai csordájával járhatnak ki a legelőre (F). 1764-ben a legeltetési díjról szóló nyugta szerint 2 Pethő-Ölaszkai gazda szarvasmarháiknak az olaszkai csordával együtt való nyári legeltetéséért 2 frt-ot fizet (F). 1768-ban fűbért fizetnek a kajdiak 40 lovuk után Vasvárott (F). A legeltetés ősszel elhúzódott sokáig, a különböző fajú állatok együtt jártak legelni. 1771-ben Kismartonban kelt jelentésben olvasható ... a terület oly sűrű, telve tövises bokrokkal, hogy azon sem ember, sem állat nem képes áthatolni. Már nemcsak a fű sorvad el, de az itt növekvő hasznos fák is megfulladnak levegő hiányában (OLE). 1780-ban gyirótiak kérik, hogy a községben levő uradalmi erdőkben legeltethessék barmaikat, mivel nincs elegendő legelőterületük. Az erdőmester szerint a legelésző barmok sok kárt okoznak, ezért óvást emel a kérés teljesítése ellen (OLE). A magyarnak maradt területen tehát a fejlődés következtében az állat csak a legelőre szorul, s annak területe is kevesbedik egyre. A legeltetett rész tisztítására is sor került. Mindinkább kiszorul a barom az erdőből is. Ugyanakkor a hódoltsági részen, a török kiűzése után is még nagy a legelő-terület. A XVIII. sz. végéig annak használatában nincs fejlődés. ,,A legeitetőhely esztendőről esztendőre rosszabbul, rosszabbnak is kell lenni, mivel a legjobb magló-füvek, a mindenkor rajta legelő marha által, alig hogy a földből kibújnak, azontúl felrágattatnak, következén dóképpen soha sem szaporodhatnak s nem gyarapodhatnak, végre a réggyökér is kiasz; ellenben pedig a maszlag és más hitván