Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)

Kovács Miklós: Adatok a XVI—XVIII. század magyar állattartásának és tenyésztésének történetéhez

gén: „Ott, hol azelőtt 50, 60 esztendőkkel egy füstös gulyáskunyhó, valami török ferdő, örmények szállása s majorja állott, ott mostanság 500, 600 házakból álló helységek vágynak." A XVIII. század sem hozza meg a teljes békességet, de a parasztság élete országszerte nyugodtabbá válik, felépítheti lerombolt házát, újra művelheti földjét. Az eke a legelővé vált régi szántókat fokozatosan visszahódítja. Kevesebb lett a legelő. Két ellentétes erő hat. A legelő-terület kevesbedése csökkentené az állományt, viszont a földművelés újraéledése és fejlődése, trágya- és erő-igénye folytán növelné, de legalábbis megtartaná azt.

4 A tengeri s a lucerna meghonosodása segít majd a kérdés megoldásában. Egyelőre a magyar marhát még mindig keresik külföldön is, idehaza fogy a tehénhús, még mindig sok magyar lóra van szükség, a gyapjú értéke és kereslete emelkedik.

5 Az önellátó gazdálkodás lassan nem lesz elegendő, megjelenik az árutermelés. Az állat és terméke állandóan szerepel fizetésekben, conventióban. 1513-ban Pathóchy Péter hunyadi várnagy és ispán évi fizetése volt: 158 frt a maga személyére és 9 lovára, 10 hordó bor, 50 sertés, 40 juh, 150 hunyadi köböl búza, ugyanannyi zab s 50 frt a konyhára (München, Brandenbirgica Litteralia, 1065). A vásárlásoknál is szerepel az állat. 1625-ben Tolcsván egy szöllőért pénzen, szántón stb. kívül adtak még két lovat is (Mofccsay-család levéltára). Értékes volt a marha, vették-adták, nagy volt benne a forgalom. 1528. IV. 10-én Budán kelt levelében írja a gyulai várnagy, hogy 200 marhát szeretne vásárolni. (München, Br. L., 1065.) 1559. V. 17-én Szikszón 400 szilaj lovat — equi indomiti — és kb. annyi marhát hoztak a vásárra a tiszántúli helyekről (Bécs, Hofkammer Archív.). 1693-ban Egerben a december 30-án megállapított kapuvám tarifa 10 tétele közül 7 eladásra szánt állatról (ló, ökör, tehén, borjú, sertés, malac, juh) szólt (Eger város levéltára). 1771. X. 30-án a számtartó a szarvaskendi mészárosnak kifizeti a molnároknak, aratóknak és cséplőknek elhordott 108 font tehénhús árát (F). 1771-ben „Az Major szükségre, Vassvári Mészáros Széktül hordatott huss . . . tészen rovás szerint 402 funt tehény és 38 funt borjú husst" (F). Különbséget tesznek a tehén- és borjúhús között. Borjúhúst még keveset fogyasztanak, valószínű, hogy a borjak nagy részét felnevelték. Egy illmitzi paraszt hagyatékában 1774-ben 2 ökör, 9 juh, 2 hízó szerepel (mintegy 14—15 holdon gazdálkodott) (OLE). 1776-ban egy csémi gazda 2 lova, 2 tehene, 2 üszője pusztult el tűzvészben (OLE). 1777-ben egy szikrai parasztasszony, ki kb. 5 holdon s valamennyi réten gazdálkodott, leltárában 4 ökör, 1 tehén, 1 üsző, 3 öreg birka, 1 bárány, 1 disznó szerepelt (OLE). A nyugati országrészen tehát a paraszti gazdaság állattal való ellátottsága már akkor hasonló volt a közelmúltéhoz. A háziállatokat ért kár jelentőségét mutatja a farkasok pusztításáról stb. szóló sok feljegyzés. A kártétel ideje, helye s körülményei pedig rámutatnak az állattartás módjára is. Németújvárott, az ottani gazdasági számadások között találhatók: 1637 „20 Juny ölt megh az Farkas az erdőben tinót nro 1 — 18. novembris az erdőben maratt czordástul öregh tehén nro 1, kit Farkas ölt megh és megh ette". 1638 „júliusban marat az erdőben czordástul tino nro 1. kit Farkasok öltek megh." — Juhokból „Farkas ölt megh nro 1" (B). Az ilyen hiányt ebben az uradalomban — a számadásból törölve az állatot — tudomásul vették. Debre" „Most a paraszt Tiszántúl 8, 10, némelykor 12 ökrön is szánt . . ." Tessedik. 1784. 128. old. ù Tessedik, 1786. 207. old.