Szabó Miklós szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1962 (Budapest, 1962)
Dr. Éber Ernő: A mezőgazdaságtan első hazai tanszéke és első tanára: Mitterpacher Lajos
gazdasági tárgyú vonatkozásokat az általános természetrajz és a technológia oktatásába kell illeszteni. A központi papnevelde és az 1782-ben szervezett Mérnöki Intézet (Institutum Geometrico Hydrotechnicum) utolsó éves hallgatói részére továbbra is kötelező maradt a Mitterpacher előadta mezőgazdaságtan. A Mérnöki Intézet szabályzatának indokolása kifejtette, hogy Magyarországon a mezőgazdaság haladása érdekében nagy szükség van földmérőkre, vízi szakemberekre és a mechanikai tudományok művelőire, „mert oly sok háború után igen zavarosak a birtokviszonyok, nagy területeket borítanak a vizek és a mocsarak, rosszul vannak építve a gátak, elhanyagoltak a közutak." Az egyetemen Mitterpacher 1785 után is tartott a bölcsészettani kar hallgatói részére mezőgazdaságtani előadásokat, de ezek nem voltak kötelezőek, amiért is kevesen frekventálták azokat. Az egyetemi tanács azonban éppen ezért — nyilván Mitterpacher sugalmazására — tovább küzdött a mezőgazdaságtani tanszék eredeti állapotában való visszaállításáért. Az Országos Levéltár Lit. Pol. helytartótanácsi aktáiban olvashatjuk, hogy az egyetemi tanács a Helytartótanácshoz 1788. március 4-én küldött, 15808/1033. számmal iktatott jelentésében ezt írja: „Az egyetemi tanács igyekszik megfejteni azt, hogy mily szándékkal szüntették meg a mezőgazdaságtani tanszéket, holott e hasznos tudomány tanítása a hazai ifjúság számára csaknem nélkülözhetetlen." Hivatkozik a jelentés arra, hogy a mezőgazdaságtan tanítója, Mitterpacher ismert buzgalmával nem mulasztotta el, hogy az önkéntesen jelentkezőknek előadást tartson, de ez nem megoldás, mert számukra a mezőgazdaságtan nem lévén vizsgatárgy, kevesen érezték magukat indíttatva ezeknek az előadásoknak hallgatására. „Az egyetemi tanács úgy véli tehát— mondja a jelentés —, hogy a mezőgazdaságtant mint hasznos és szükséges tudományt az egyetemen ismét be kellene vezetni és hallgatását kötelezővé kellene.tenni." A Helytartótanács ugyanazon év április 17-én kelt leiratában erre azt válaszolta, hogy nem elég a mezőgazdaságtan tanításának fontosságát hangoztatni, hanem az egyetemi tanácsnak meg kellene jelölnie azokat a módokat is, amelyekkel ez a tanítás az érvényben levő (vagyis a mezőgazdaságtani tanszéket megszüntető) általános rendelkezés megsértése nélkül újból bevezethető lenne. Erre nézve hat kérdőpontot illetően kér választ a Helytartótanács az egyetemi tanácstól. Az egyetemi tanács 1788. június 7-i keltezésű (Országos Levéltár HTT Lit. Pol. aktái között 22979/1823. ikt. sz.) válasz jelentésében csatolta és magáévá tette Mitterpacher hosszú és alapos emlékiratát, amelyben részletesen megadja a feleletet a Helytartótanács hat kérdésére. Az egyetemi magisztrátus állásfoglalásában nagy súlyt helyeztek annak kifejtésére, hogy a hittudományi kar ötödéves hallgatói számára legyen kötelező tantárgy a mezőgazdaságtan. Igen érdekes ennek a kívánságnak a megokolása: „Ha a mezőgazdaság megjavulását az országban egyáltalában remélhetjük, ennek megindulása és kifejlődése a lelkészek tevékenységétől várható, részben mert ők erre inkább ráérnek, részben mert így nagyobb lesz a tudásuk mint a közönséges gazdatiszteké, részben mert így a nép bizalmát megnyerhetik." Bizonyára voltak akkor a nép anyagi jólétének előmozdításában buzgólkodó papok, de jellemző a XVIII. század utolsó évtizedeinek oktatásügyére, hogy mind Mitterpacher, mind az egyetemi tanács úgyszólván egészen a papságra kívánta alapozni a mezőgazdaság felvirágoztatását. S ha az iskolák felében csakugyan a jegyző tanította a nép fiait, úgy az egyetemen nagyobb tudást szerzett lelkészektől valóban eredményesebb működést lehetett remélni, legalább azoktól, akiknek a parasztság anyagi boldogulása iránt volt érzékük. Abban is igazat adhatunk az
