Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 2012 (Budapest, MMKM, 2013)
Előszó
Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tavalyi, első évkönyve nem egyszeri fellángolás volt. Az intézményben az eltelt egy évben is töretlen, kiemelkedő szakmai munka folyt, amiről most a második, 2013-as évkönyv ad számot. Valaminek a folytatása mindig az akaratot mutatja meg, ez esetben a kitartó, eredményes szakmai munka akaratát, és annak gyümölcsét, az eredményességet. Hasonlóan az elsőhöz, a második évkönyv kiadása is magas színvonalon reprezentálja az intézmény tudományos tevékenységét. Az intézmény munkáját értékelő szakemberként nagy öröm számomra, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiumának támogatásával megvalósult kiadványt az Olvasó figyelmébe ajánlhatom. Előszó A 2007. január 1. óta a kulturális tárcához tartozó országos intézmény 2011-2012. évi szakmai eredményeiről ad számot a második évkönyvben. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum hatékony és a nagyközönség által is elismert működését jelzi az évi több százezres látogatószám, a 20-25 időszaki kiállítás, melyek közül néhányat vidéki kiállítóhelyeken is bemutattak, és az elmúlt időszak tudományos kutatási eredményeit dokumentáló évkönyv is. Az intézmény jellegéből adódóan műszaki és közlekedéstörténeti kutatásokat folytat. Kiemelendő, hogy a múzeum alapfeladataként az országban egyedüli kutatóhelyként végez közlekedéstörténeti kutatásokat. Az évkönyv tartalmát áttekintve is megállapítható, hogy mind a műszaki, mind a közlekedéstörténeti kutatómunka során még a szakmai közvélemény által is kevéssé ismert területeket tárnak fel, és tesznek közkinccsé. A tanulmányok átfogják a tudományterület teljes spektrumát, hiszen olvashatunk érdekes elemzéseket az újkori magyar történelem műszaki és közlekedési vonatkozásairól (Magyarország és Fiume kapcsolatai 1779 és 1918 között), egyes múzeumi gyűjtemények fejlődéséről (A városi közlekedési gyűjtemény tárgyi emlékeinek megőrzése), gyűjteményi tárgyakhoz (Számítógép a Vasfüggöny mögött), továbbá időszaki kiállításokhoz kapcsolódó kutatómunkáról („A szocializmus játékszerei" 1945-1989). A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum mindig is közvetítő szerepet töltött be a hazai műszaki innováció és tudományos ismeretterjesztés területén. Ezt a hagyományt folytatják a múzeum vezetői és munkatársai a második évkönyv megjelentetésével, amely kutatási eredményeik bemutatásán túl az egész életen át tartó tanulás társadalmi céljának megvalósításához is - reményeim szerint - hozzájárulhat. Budapest, 2013. március Halász János kultúráért felelős államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma 6