Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 2. 2012 (Budapest, MMKM, 2013)
Prof. Dr. Szunyogh Gábor: Jalsoviczky Géza élete és munkássága
Felső-ipariskola igazgatója lett, majd négy év múlva, 1911. X. 8-án nyugdíjba vonult. Ebből az alkalomból I. Ferenc József császár királyi tanácsosi címet adományozott számára [12]. Irányító, szervező és közéleti tevékenysége Tanári munkája mellett roppant széles körű mérnöki tevékenységet folytatott. Műszaki tanácsadó volt a budai Goldberger gyárban és az Örkényi Malom- Szeszés Mészkőtégla Gyárban. Számos hazai ipari létesítményben (pl. a losonci tőzeggyárában, a nagykőrösi gőzmalomban, a Ferenc-csatorna óbecsei hajózsilipjénél, stb.) végzett szakértői munkát. Megtervezte és folyamatosan ellenőrzése alatt tartotta a Wekerle-telepi homoktéglagyárat, mely napi 120.000 homoktéglájával akkoriban Európa legnagyobb ilyen üzemének számított. Munkássága elválaszthatatlan a Technológia Iparmúzeumtól. 1886-tól rendszeres szakértője volt, 1890-től kezdve pedig a vallás és közoktatásügyi miniszter megbízása alapján szaktanácsadója lett. Ez a beosztása feljogosította műszaki vizsgálatok elvégzésére. Ennek keretében papír-, bőr és szövetvizsgáló állomást szervezett, mely lehetővé tette, hogy az ilyen fajta hivatalos vizsgálatokat ne Bécsben végezzék, hanem (időt és pénzt megtakarítva) Budapesten. Egyebek mellett (diákjainak közreműködésével) ő vizsgálta be a bolgár hadsereg számára készített hadifelszerelések anyagait is. 1898ban a kereskedelmi miniszter műhelyfőnöki munkásságáért elismerésben részesítette. 1911-ben kezdeményezésére alakult meg Podvinecz Dániel és Heisler Vilmos tulajdonában lévő Budapesti Malomépítészet- és Gépgyár részvénytársasággá szervezésével a Magyar Általános Gépgyár Részvénytársaság (MÁG védjeggyel), melynek műszaki igazgatója lett. (Ez a gyár készítette egyebek mellett a híres Phönix automobilokat [13].) A részvényesek közé beszervezte több arisztokrata barátját, pl. gróf Batthyányi Zsigmondot (aki a társaság elnöke lett), gróf Hunyadi Józsefet, gróf Zichy Bélát, gróf Sommsich Józsefet, stb. Ez volt Magyarország első automobil gyára (7. kép). E gyár az I. világháború idején Mátyásföldre települt, és (egyebek mellett) a Skoda illetve a Fokker gyárakkal közösen repülőgépgyártást is végzett. [13], A gyár termékei olyan sikeresek voltak, hogy 1912-ben az általuk készített automobil nyerte meg a Tátra—Adria nemzetközi autóversenyt. 7. kép. - Jalsoviczky a Phönix automobilművekben Gépészeti érdeklődése még a szabadidejére is kiterjedt: nyaralóhelyén: Balatonföldváron foglalkozott a fürdőtelep gépi berendezéseivel. Latinák Jenővel megalapította (és elnökölte) a Balatonaliga Fürdő Részvénytársaságot. 302