Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)

Radnai József - Fülöp Krisztián: Alumíniumszobrok a Népstadionhoz vezető úton

Művészeti alkotásokat, szobrokat csak valamivel távolabb volt célszerű elhelyezni, hogy önmagukban is érvényesülhessenek. A megoldást a felvonulási útvonalat szegélyező szoborsor jelentette. Ennek esztétikai hatása volt hivatott ünnepélyessé fokozni az útvonal jelentőségét. A tagolatlan terep, a végtelen tér azonban még a monumentálissá növelt szobrokat is agyonvágta volna. A tagolatlan térbe ezért építészeti eszközökkel kellett belekapaszkodni úgy, hogy geometrikus elemek kapcsolják össze a szobrokat a stadionnal. A végül is megvalósult megoldás sima és dísztelen, mértani idomú kőtömbök közé elhelyezett szoborcsoportokból álló kettős szoborsor lett, a dromosz. Minderről Pátzay Pál maga számol be a Magyar Építőművészet című folyóiratban megjelent írásában (1953./11-12.). A dromosz nem új keletű találmány és nem is véletlenül válhatott a kultikus, ünnepélyes jelentőség elérésének eszközévé. A többjelentésű, görög eredetű szó egyik, a mi szempontunkból most legfontosabb jelentése: épületekhez vezető, szobrokkal szegélyezett út. Az építészeti megoldás azonban még a görög kultúránál is régebbi eredetű, egyiptomi gyökerű. Egyik első leírását Sztrabón „Geographika" című híres művének XVII. könyvében olvashatjuk, Heliopolisz ősi, egyiptomi templomának bemutatásánál: „A templom építésének szerkezete a következő. A templomtérre néző bejáratnál a talaj kővel van burkolva, s ennek a szélessége kb. egy pelthron, vagy még kevesebb, a hosszúsága pedig három- vagy négyszerese, olykor még nagyobb is. Ennek a neve dromosz, mint Kallimakhosz mondja: Anubisznak szent dromosza ez. - Az egész hosszúságában végig a szélesség mindkét oldalán kőszfinxek vannak felállítva egymástól 20 könyöknyi vagy valamivel nagyobb távolságban, úgyhogy a szfinxek egyik sora jobb felől, a másik bal felől áll." A leghíresebb dromosz Amon karnaki temploma és Luxor között vezetett cca. 3 kilométer hosszan. Hatsepszut királynő uralkodása idején például itt haladt végig az ünnepi menet az istenek dicsőségének áldozva. A szfinx az egyiptomi szobrászat egyik legjellemzőbb alkotása. Oroszlántestü, emberfejű fekvőszobor. Az oroszlán a királyi bátorság élő jelképe volt, a felkelő nap képmása. A szfinx arca a király, az istenség vonásait viselte. Amon pedig az egyiptomi mitológiában az istenek királya volt, Amon Ré napisten. így együtt az egész bonyolult szimbolika a lehető legünnepélyesebb, legkultikusabb jelentőséget kölcsönözte a dromosznak. A Népstadionhoz vezető útvonal dromosszá emelése egy másik síkon hasonló jelentőségű gondolat volt. A következő problémát a szoborcsoportok témáinak megtalálása jelentette. A kézenfekvő megoldás az lett volna, ha a szoborcsoportok a helyhez illő módon a sportból veszik témájukat. A baj csak az volt, hogy a Földalatti Vasút a közelben létesült (és a későbbiekben befejezetlenül maradt), „Stadion" állomása addigra már felhasználta a legjobb sporttémákat. A dromosz pedig a földalatti állomását kötötte volna össze a stadionnal, így az állomás közelsége miatt a témák újbóli felhasználása ismétlésként hatott volna. Az Országos Testnevelési és Sport Bizottság, a Népművelési Minisztérium és a Képzőművészek Szövetségének küldötteiből összeállított illetékes bizottság ezért a szoborcsoportok témáját egy szálra, a „Magyar Ifjúság Útja" gondolatára fűzte fel. A magyar ifjúság életét bemutatni hivatott szoborcsoportok témái így lettek a következők: csoportos gyermekjáték, tánc, ének, felvonulás, munka, honvédelem, tanulás, testedzés. Minden, ami az ifjúság életében fontos, legalábbis, ami államilag és a közösségi szellem szempontjából annak ítéltetett. Csupa csoportos, kollektív elfoglaltság. Semmi intim, semmi személyes nem szerepel a témák között. Nincsen szó az ifjúság életének fontos mozzanatait bemutató témák között a szerelemről, a családról, a barátságról és még jó néhány dologról. Ez az ideológiai kiegyensúlyozottság rá is nyomja bélyegét a végeredményre. Amit látunk, az valóban lenyűgöző. A többalakos és mintegy három méter magas szoborkompozíciók korillusztrációvá merevedett furcsa monumentalitásukkal olyan érzést keltenek, mintha általános iskolai tankönyvek szoborrá merevedett, túldimenzionált rajzai között járkálnánk. A hatás egyszerre mosolyogtató és félelmetes, utóbb már csak félelmetes, de leginkább kicsit feszélyező. Egy fenyegető birodalom istenfiguráit látjuk. Festett alumíniumba öntött hatalmi, birodalmi jelképeket. Az ifjúság szinte áldozatként nézhetett 204