Csáki Krisztina (szerk.): A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Évkönyve 1. 2009-2011 (Budapest, MMKM, 2012)
Próder István: A környezetvédelem történeti előzményei Magyarországon
Próder István Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Vegyészeti Múzeuma, Várpalota: A környezetvédelem történeti előzményei Magyarországon A „környezetvédelem" kifejezés napjainkban elfogadott értelmezése lényegében a 20. század második felében vált általánossá és még a tudományos publikációkban is csak a 60-as évek végén vált széles körben használatossá. A környezetvédelem fogalmának alaposabb vizsgálata azonban három olyan összetevőt tár fel, amelyek az ember és a természet, valamint az ember és a környezete kapcsolatában jóval a 20. század előtt megjelentek. - Az ember óvta természeti környezetét: az élőlényeket, tárgyakat, a talajt, a levegőt és vizet a pusztítás, a károkozás, a szennyezés ellen. - Védeni kívánta a környezetet, a természeti jelenségek okozta károk ellen. - El akarta hárítani azokat a civilizációs ártalmakat, amelyek településén belül veszélyeztették, vagy zavarták. Fenti tényezők alapján egy történetileg hosszabb fejlődés bontakozik ki előttünk, amely a korai természetvédelmi törekvéseket és a környezetre kedvező hatású természetátalakítási munkákat is magában foglalja. Ha pedig nem az egy-egy adott területre vonatkozó átfogó tevékenységet, hanem a szórvány jellegű intézkedéseket, a mai értelemben műszakinak tekinthető módosításokat vizsgáljuk, akkor időben szinte korlátlanul mehetünk vissza a technikatörténet világában. A cikk forrásaként szolgáltak a Vegyészeti Múzeum 1989-1993-as OTKA pályázatának kutatási jelentései. A kutatási anyag első, történeti részéből írott pályamunka az MTA-VEAB (Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottság) pályázatán 1990-ben III. díjat nyert. Felhasználtam továbbá a Magyar Vegyészeti Múzeum Kiadványai sorozat 25. kötetét, amely „A környezetvédelem történeti adatai a 20. század elejéig, régi technológiák és a környezet" címmel jelent meg 2002-ben 1. Fenti források alapján jelen cikk időrendi válogatás környezetvédelmünk múltjából. Hazai környezeti viszonyok különböző korokban Eleink még nem ismerték a környezetvédelem fogalmát, de természetes igényük volt arra, hogy védjék környezetüket, főleg a fákat és a forrásokat. A régi magyarok körében az a hit járta, hogy aki egy forrást beszennyez, beteggé válik, aki a vizet felkavarja, annak termését elveri a jég. Az antik görögök hiedelemvilágában őrizője is volt a forrásoknak: a bennük lakó nimfák. Hosszú életűnek vélték őket, s örökifjúnak. Azt suttogták róluk, hogy közvetlen kapcsolatuk van az istenekkel, értenek a jóslás művészetéhez, s néha embereknek is elárulják, hogy mit hoz a jövendő. Hogy kegyüket elnyerjék, kecskét, bárányt, olajat áldoztak nekik, fákat ültettek a források mentén a tiszteletükre és virágkoszorúkat dobáltak számukra a vízbe. De tisztelték a forrásokat más népek fiai is. HORATIUS verset írt Bandusia forrásához, JANUS PANNONIUS búcsúénekben dicsőítette a váradi hévforrást, ARANY JÁNOS is zengő szavakat ír egy forrásról. A mai kor „modern" embere szintén megtanulhatná végre, hogy érdemes gondosan őrizni az ivóvizet és minden élővizet. Érdekes, hogy a környezet kezelésének emlékei hazánkban egy pozitív ténykedéshez kapcsolódó 1 Endrei Walter, Fábián Éva, Kovács Gy. István, Próder István: A környezetvédelem történeti adatai a 20. század elejéig, régi technológiák és a környezet. Magyar Vegyészeti Múzeum Kiadványai, 25. Várpalota, 2002. 196
