Technikatörténeti szemle 26. (2003-04)

Tanulmányok - Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: Az Óbudai Gázgyár területének kulturális célú hasznosításáról

A modernebbek múzeumi, de nem közvetlenül kiállítási célokat szolgálhatnának. Legtöbbjük az 1970-80-as években készült, mai szemmel nyilván nem a legkorszerűbbek, zömmel vasbeton szerkezetűek. Vannak köztük több száz, ül. több ezer négyzetméter területű szerelőcsarnokok, műhelyek, raktárak, irodák és egyéb létesítmények; vannak egységes, nagy belső légterű és vannak szintekre tagolt épületek. Valamennyien alkalmasak kiállítási célokra, de még Inkább gyűjteményi raktáraknak, restaurátorműhelyeknek, kiállításrendező műhelyeknek és instrallációs raktáraknak, karbantartó és kiszolgáló létesítményeknek. Ilyenek a jelenlegi szerviz (16) - e területen a legnagyobb - épület; a Dunához közeli (a pesti partról nem éppen a tájba illő, ám biztosan igencsak praktikus) négyszintes raktárépület (17), a nagy belmagasságú és ugyancsak igen kiterjedt alapterületű, acélszerkezetű szerelőcsarnok (20), a könnyűszerkezetes építésű földszintes műhelyépület és iroda (22), az 1950-es évek ipari építészeti stílusát hordozó villamos osztályi épület (23), a transzformátorház és iroda (25), és a sajnos már kibelezett újabbik kazánház (24). Javaslat a terület kulturális hasznosítására A területen alapvetően egy sokfunkciós műszaki, ¡11. több más, döntően hasonló jellegű múzeum osztozhatna. A telek-kiterjedtsége miatt -e múzeum-komplexum egészének otthont tudna adni, annak minden funkciójával, feladataival, lehetőségeivel és igényeivel együtt. A műszaki múzeum kiállítását, tevékenységét, az ipari fejlődés bemutatását szervesen be tudná építeni e terület adottságaiba, e miliőbe. (E műszaki témához kapcsolódhatna, tartozhatna a gázgyártás - és a gázgyár története, mai utóéletével egyetemben.) Az előzetes koncepciónál szóba került másik, történeti kiállítás terve már nem áll fenn, mivel a BM nem kíván részt venni a programban. Egy életmódtörténeti tárlat ettől függetlenül elképzelhető, az aquincumi polgárvárostól indulva, de alapvetően a 19-20. századi anyagra építve, sajátos lehetőséget teremtve 22 évszázadnyi idő áthidalására a római kortól akár a gázgyári életmód bemutatásáig. A Duna-partot - bármennyire csábító is - nem szabadna múzeumi célra felhasználni, hiszen a fővárosnak az Árpád-hídtól északra talán nincs is szabad partja. Egy parti sétány jobban szolgálná a múzeum megközelítését és egyéb haszna is nagyobb lenne, mint egy lezárt (és árvízvédelemre kötelezett) parté. Az Óbudai Gázgyár területére tervezett, fent említett kulturális intézmények, közgyűjtemények e megoldás keretében zavartalanul együtt tudnának élni a már jelenlévő szereplőkkel: magával a Gázgyárral, a Graphisofttal és a Budapesti Történeti Múzeummal. Amennyiben pedig több múzeumi intézmény osztozna e „szomszédságban", úgy talán még kedvezőbb helyzet alakulna ki mind a látogatók, mind a muzeológiai gyakorlati munka szempontjából.