Technikatörténeti szemle 25. (2001-02)

Forrásközlések - Bencze Géza: Beszédes József értekezése a Kapos szabályozásáról

a szinte állandósult mocsárban, hogy igazából nehezen lehetett volna megállapítani a Sióba való betorkolásának a pontos helyét. A vizek által okozott évszakos és időszakos változások - lényegében az elmocsarasodás és mértéke - alapjában megszabták a folyó menti vagy ott birtokos települések (Kaposvártól Tolnanémediig, Simontornyáig) népességének életét, gazdálkodásának lehetőségeit és formáit, most nem is szólva a mellékvizek hasonlóképpen, ám kisebb mértékben elmocsarasodott völgyeinek sok mindenben hasonló helyzetéről. A XVIII. század elején megindult, majd a közepétől felgyorsult a gazdálkodás újjáélesztése ezeken a területeken is. A század utolsó harmadáig ehhez még elegendő művelésre fogható, vagy irtás útján viszonylag könnyen termővé fordítható földterület állt rendelkezésre, ám ekkortól - elsősorban is az uradalmi majorsági gazdálkodás térhódításának eredményeként - egyre gyakrabban fogalmazódott meg az igény az addig vízjárta és mocsaras területek termelésbe történő bevonására. A rendezetlen viszonyok ekkorra már akadályaivá váltak a mezőgazdasági termelés mellett a közlekedésnek, a szállításnak és a kereskedelemnek, de az egyre fontosabbá váló birtoklási- és határviszonyok tisztázásának is. A XVIII. századvégi ill. a XIX. század eleji európai háborúk kiváltotta keresletet elsősorban a gabonatermesztő nagybirtok tudta eredményesen kihasználni, majd a példájukon a középbirtokos nemesség is felismerte az árutermelésben rejlő lehetőségeket. A gazdálkodás külterjes jellegéből adódóan elsősorban a földterületek kibővítésére törekedtek, s előrelátóbbjaik ill. okszerűbben gazdálkodóik a XIX. század elejére a kérdés fontosságát hamarabb felismerő nagybirtok mellett a vízrendezések szorgalmazóivá váltak. A XIX. század elején előbb a gabona-, majd azt követően a gyapjúértékesítési konjunktúra egyértelműen a mocsaras és vízjárta területek rendezése felé fordította a birtokosokat. Világossá vált, hogy a vízrendezésekkel a tetemes befektetések még az irtásföldek használatba vételénél is gyorsabb megtérülést jelenthetnek. Ez volt szinte az egyetlen lehetőség, hogy a birtokosok, alapvető tőkehiányuk ellenére is újabb területeket - előbb szántókat, majd a lecsapolások eredményeként elsősorban legelőket - kapcsolhassanak meglévő gazdaságaikhoz. Területünkön tehát a vízrendezési, vízszabályozási munkálatokat alapvetően nem a meglévő mezőgazdasági hasznosítású területek fokozottabb hasznosítása ill. a települések védelme indukálta, hanem újabb területeknek a gazdálkodásba történő bevonása.

2 A vízrendszeren először a Sárvíz völgyében folytak lecsapolási kísérletek a XVIII. század közepén. A vidék legnagyobb birtokaival az Eszterházy uradalmak rendelkeztek, ahol minden feltétel biztosított volt a mocsár-lecsapolási, vízszabályozási tevékenység megkezdéséhez: sok volt a szabályozható terület, ehhez a többi birtokoshoz képest a legnagyobb tőke- és munkaerő állt rendelkezésre, s több földmérőt, mérnököt is foglalkoztattak. Az első sárvízi vízrendezési, vízszabályozási tervek is az általuk foglalkoztatott mérnökök munkái voltak. Előbb 1767-ben Böhm Ferenc készítette el a Sárvíz mocsarait lecsapoló munkálatainak terveit, majd 1769-ben Vertics Ferenc a Sió-mente mocsarait térképezte fel.

3 A ma elszi-