Technikatörténeti szemle 22. (1996)
Technikai fejlődés és műszaki felsőoktatás Magyarországon Millecentenárium tudományos emlékülés (1996: május 3.) - Vámos Éva Katalin: Technikai fejlődés és műszaki múzeum
Egy vasúti mérnök s egyúttal a Magyar Mérnök és Építészegylet könyvtárosa, Lósy-Schmidt Ede ebbe nem nyugodott bele. 1921-ben saját szakállára és saját lakásában folytatta a technikai értékek gyűjtését. Amikor szűk lett a hely, az egyesület könyvtárában folytatta. A szűkebb szakmai nyilvánosságnak is megnyitotta idővel a gyűjteményt, a Mérnök és Építész Egylet Technikatörténeti Gyűjteménytára néven. Hatására 1934-ben a kormány megint napirendre tűzte a műszaki múzeum ügyét és megbízta Lósyt, keressen megfelelő épületet a gyűjtemény elhelyezésére. Lósy talált is egyet. A MÁV „kölcsönadta" a Déli pályaudvar körzetében, a Mészáros utcában lévő Térfelügyelőségi Épület tíz szobáját, melyekben 1935. március 6-án Magyar Műszaki Múzeum néven megnyílt az időben harmadik műszaki múzeum. Ezt átvette az állam, és Lósy-Schmidtet igazgatójává nevezték ki. Az épület máig áll, a MÁV Tervező Intézete van benne. Falán a múlt év márciusában az egykori előd intézmény és Lósy-Schmidt Ede emlékére emléktáblát helyeztünk el. E múzeum történetét ezen időpontig Lósy-Schmidt „A magyar muzeális ügy fejlődése hazánkban és a Magyar Műszaki Múzeum" c. könyvéből ismerjük, további sorsát pedig Orlai Györgyné kutatásából. Az első bécsi döntés (1938. november) értelmében a Felvidék egy része visszakerült Magyarországhoz, a MÁV-nak pedig szüksége lett az épületre. A miniszter úgy döntött, települjön át a múzeum Kassára. 1939 tavaszán 13 db 15-tonnás vasúti kocsiban Kassára érkezett a múzeum gyűjteményének első szállítmánya. A későbbi szállításokkal ez 40 vagonra szaporodott. Először az ottani Mészáros utcában helyezték el beraktározva a tárgyakat a volt csehszlovák pénzügyi igazgatósági épületben. Onnan másfél év múlva kerültek egy szintén vasúti épület erre a célra átalakított 72 helyiségébe, ahol 1943. november 11-én az iparügyi miniszter ünnepélyesen megnyitotta a múzeumot. A megnyitón a József Nádor Műegyetem is képviseltette magát. A múzeum ottmaradt, alapja lett az azóta nagymértékben fejlődött Szlovák Műszaki Múzeumnak. Lósy-Schmidt Budapestre tért vissza és itt hunyt el. így tehát megint itt állt hazánk műszaki múzeum nélkül. Ez nagy kár volt, mert ezekben az években volt a jelszó „Gyűjtsd a vasat és a fémet" - persze, nem múzeumi megőrzésre, hanem a kohók számára. A világon úttörő jellegű volt azonban az Elnöki Tanács 1954-ben megjelent törvényerejű rendelete, amely a műszaki emlékeknek védelméről és megőrzéséről szólt. Ennek nyomán megalakult a Művelődésügyi Minisztérium minimális létszámú, Műszaki Emlékeket Nyilvántartó és Gyűjtő Csoportja Szilágyi István vezetésével a rendelet gyakorlati végrehajtására. Egy újabb rendelet a műszaki műtárgyak bejelentési kötelezettségét írta elő az ipar számára. Persze, mint a muzeológía más területein, a történelmi vagy művészeti muzeológiában, így a műszaki muzeológiában sem sikerült -