Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)

TANULMÁNYOK - Terplán Zénó (fordította és bevezetőt írta): Ki vezette a gyárat Ganz Ábrahám (1814–1867) halála után? [Eichleiter Antal (1831–1902) önéletírása]

Teufel úr, aki már legény korában az Eichleiter-ház szorgos látogatója volt, üzleti kapcsolatai révén a nürnbergi Schuckert-vállalattal, és különös barátságával a néhai Schuckert úrral és annak feleségével, itt is össze tudott hozni kiváló elektrotechnikusokkal, mint pl. Prof. Carl Tausig-gal és másokkal. Ezek a kapcsolatok persze állandóan nőttek, mióta Teufel az itteni Schuckert-gyár képviselője lett. így adódott, hogy ő szorgalmasan egy vidám társaságba járt, amelynek „elektromos asztal" volt a neve, amely asztaltársaságot az 1881 /82-es elektromos kiállítás idején alapítottak. Itt hamar feltaláltam magam ezek között az érdekes szakemberek között, ők pedig a Ganz & Co. régebbi főnökében —- amely gyár éppen az elektrotechnikában ért el nemzetközi elismerést — láttak fantáziát és vettek szívesen maguk közé, gondolom inkább a rossz magyar vicceim miatt, mint villamosságtani ismereteimórt. Amikor 1890-ben, januárban az elektromos asztaltársaság vezetője, Prof. Carl elhunyt, von Renauld ezredes urat (akkor még őrnagyot) választották elnökké, aki aztán átszervezte ezt a „Rittergesellschaft"-tá és engem megbízott a nagykancellársággal, amely egyben a nagymesteri helyettességet is jelentette. Rövid tagságom alatt végzett munkám elismeréseként az „elektromos asztaltársaság tiszteletbeli nagymestere" címet is adományozták. Szabadidőmben szívesen foglalkoztam iparművészeti tárgyak előállításával, persze nem voltam annyira beképzelt, hogy az így előállított termékeimet művészeti produktumoknak tekintettem volna. Éppen ezért volt merészségem minden olyanra, amelyről feltételeztem, hogy a társaságnak örömöt szerez. ígylöbbszáz darab került ki kezemből díszéül egyesületünknek, amelyet „die Burg" (a Vár) névvel illettünk. Szokásom szerint nagymesterként inkább tollal, mint reszelővel, vésővel és üllővel stb. dolgoztam; egyik évben azonban túl sok tintát és tollat használtam, és ugyanakkor lovagjaink nem tartoztak azok közé, akik írásaimat olvasták volna. Végülis a cimborák 1896 József napjára pompás írószerrel ajándékoztak meg igazolván azt a tényt, hogy már eleget elhasználtam belőlük. Ezt az ajándékot a legfényesebben ragyogó nagymesterünk „Sepp der Gewaltige" (József az erőszakos?), akit „Schreckensteiner"-nek hívtunk, adta át saját versét elszavalva, amely az ünnepségen így hangzott: Du lieber Freund Ehrengrossmeister, so fein Dich habén Ins Herz wir geschlossen eln. Kein Mühen, kein Opfer hast je du gescheut Für unser Gedeihen, den Rittern zur Freud! Drum sei als ein Zeichen des Dankes Dir heut Von uns diese Gabe der Llebe geweiht. Nimm hin sle und gönne ihr gern einen Platz