Technikatörténeti szemle 21. (1994-95)
TANULMÁNYOK - Terplán Zénó (fordította és bevezetőt írta): Ki vezette a gyárat Ganz Ábrahám (1814–1867) halála után? [Eichleiter Antal (1831–1902) önéletírása]
napi 200 Ctr. kukoricakeményítő termeléshez szükséges berendezésekért, az egész építkezésért közvetlenül én voltam a felelős otthonomtól másfél mérföldre. Sajnos a szerencsésnek Ígérkező vállalkozást két és fél évi fáradozás ós vesződés után likvidálni kellett, holott igazgatóként olyan kipróbált személyiség dolgozott, mint Dr. Gmelin! Ez a túlterheltségem annál felelősségteljesebb volt, hiszen néhány évvel előbb a Salgótarjáni Szénbányamű műszaki tanácsadójakónt Is igénybe voltam véve. Nagy örömömre ez a nagy részvénytársaság még ma is azok közé sorolható, amelyek évenként 8...12 % osztalékot fizetnek. Kár, hogy nekem már nincs részvényem. Végül a szellemi igénybevételeim felsorolásában még megemlítem, hogy fennállása óta a Budai Kereskedelmi Bank ellenőre és az igazgatóság tagja voltam. A pohár megtelt, egészségem aláásva, és amikor 1872-ben a bécsi 1873. évi világkiállítás kiállítási bizottságába kerültem, majd az előkészületek befejeztével két és fél hónapon át tudósító és zsűritag is voltam a fém- és gépcsoportban, 1873. júliusának végén annyira mélypontra süllyedtem, hogy az emberek nem sokra becsülték hátralévő életemet. Engadint javasolták gyógyulásra. Nehézségekkel jutottam ide, miután odautaztamban 3 napon át Tusisban (Graubünden-nél) betegen ós kimerülten feküdtem, anélkül, hogy ott lényeges javulás állt volna be állapotomban. Súlyos krónikus gyomorgyulladás idegdépresszióval sújtott, úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, az 1873/74-es tél elmúltával legkevesebb egy évre otthagyom Magyarországot, hogy a Boden-tavl Weinhaldenben vett villámban (Svájcban) rendbejöjjek. Közben Őfelségétől, az osztrák császártól és magyar királytól Magyarországon az Ipar fejlesztésében kifejtett munkásságom elismeréseként az 1873. évi bécsi világkiállításon kaptam a „Ferenc József rendet". Röviddel ezután az akkori egyiptomi miniszter, Prof. D. Brugsch (Brugschbey) közvetítésével elnyertem Abdul Azlz szultán török császári „Medjedich rendjét" a tisztiranggal. A kitüntetések elnyerése és annak következményeként, hogy szeretett sógorom, Mechwart András is — valamivel később — elnyerte a „Ferenc József rendet", mindkettőnket Pest-Buda gyárainak munkássága ós polgársága nagy részvétellel, fáklyás menettel és énekszóval ünnepeit számunkra teljesen váratlanul. Akkor halálos fáradtan tértem haza a különböző igénybevételek következtében és fogalmam sem volt az itthoni előkészületekről. Az, hogy az 1873. október 27-I ováció nagyon meghatott, érthető annál Is inkább; mert ekkor már elhatároztam, hogy állásomat és munkásságomat Magyarországon teljesen feladom. Ezt az elhatározásomat azonban még nem közöltem senkivel. Amikor 1874. márciusában családommal Rorschachba utaztam és már ott voltam, kértem meg egyik barátomat holmijaim csendes becsomagolására, aki azt végre is hajtotta. Ezután tartósan már soha többet nem voltam Magyarországon.