Technikatörténeti szemle 20. (1993)

A MAGYAR TECHNIKATÖRTÉNET-ÍRÁS NAGYJA - Terplán Zénó–Pénzes István: Szőke Béla (1894–1980)

a Welss Manfréd Acél- ós Fémművek Rt. üzemében dolgozott. Ebben az időszakban írta első tanulmányát egy ujjmaróról. Az is érdekes, hogy habár szerszám- és gópkonstruktőrkónt dolgozott, saját kérésére mint munkás végigpróbálta a gyár összes szerszámgépét. 1926-40 között az Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) gépterve­zője. Erőgépek, tüzelő-, szárító- ós szellőzőberendezesek, továbbá malom­ós gazdasági gépek szerkesztésével foglalkozott. 1940-től a Budapest-Sal­gótarjáni Gépgyár és Vasöntöde Rt. szerszámgép-irodáját vezette. 1949-ben a hazai szerszámgépgyárak konstrukciós irodáinak egyesítése (államosítása) után a Nehézipari Központ (NIK) Szerszámgép-tervező Iro­dájának egyik osztályát vezette, majd 1950-től a SZIMFI jogelődjéhez, a Mlntagópgyárhoz került az egyik tervezőosztály, ezt követően 1953-55 kö­zött a kísérleti főosztály vezetőjeként. 1955. március 1-jén vonult nyugállományba. Új életet kezdett, rósztvóve gépelem tárgyú szabványok bizottsági munkájában; mind a BME-n, mind a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (a mai Miskolci Egyetem jogelődje) állami vizsgáztató bizottságában; a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) technikatörténeti emlékeit megörökítő bizottság megalapításában ós veze­tésében; a szakma Irodalmának hathatós gazdagításában. Számos elismerése közül kiemelhető, hogy a Tudományos Minősítő Bi­zottság (TMB) a műszaki tudomány kandidátusa fokozatot adományozta számára (1972), amely alapján a BME műszaki doktorrá avatta (1973); az NME címzetes egyetemi docenssé nevezte ki (1967); a GTE Bánki-díjjal tüntette ki (1963); a BME aranydiplomát adományozott számára (1972); elnyerte a MTESZ-díJat (1975). Szőke Béla szakmai kiemelkedő munkásságát találmányainak szaba­dalomjegyzéke jellemzi legjobban: Kalkulátor (1923) Folyékony tüzelőanyagok égéséhez tüzelő készülék (1932) Füstgázradiátor (1932) Tüzelőberendezés (1933) Mosó- ós tisztítógép búza- és szemestermónyekhez (1934) Slkszitahajtás (1934) Dörzstárcsahajtás (1942) Lamellás tengelykapcsoló (1946) Billegőkapa (1948) Egyforgattyús kapcsolómű eszterga szánjához (1950) önbeálló tengelykapcsoló (1954) Irányváltó szerkezet gyorsított visszafutással (1954) önműködő kúpesztergáló szánrendszer (1954)

Next

/
Oldalképek
Tartalom