Technikatörténeti szemle 20. (1993)

A MAGYAR TECHNIKATÖRTÉNET-ÍRÁS NAGYJA - Szabadváry Ferenc–Orlai Györgyné: Lósy-Schmidt Ede (1879–1948)

Lósy-Schmidt Ede Erdélyben született, Székelyföldön, Sepsiszentgyörgyön 1879. október 27-ón. Mérnöki oklevelét a németországi Darmstadt műegyetemén szerezte 1906-ban. Tanársegédként is dolgozott ott egy ideig. Aztán haztérve valamikor Debrecenben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A fiatal mérnök, akit akkor képzettsége alapján kultúrmérnöknek neveztek, ma meg hivatalosan építőmérnöknek hívnak, 1908-ban lépett a MÁV szolgálatába, ahol később főtanácsos lett. A technikatörtónószeknek akkor is hobbiból kellett e szakmát művelniök, mint többnyire napjainkban is. Megélniök másból kellett. Neki az akkor épülő vagy javítandó vasúti hidak körül vógzett munkájából, melyről szintén nem sokat tudunk. Annyit feltételezhetünk, hogy a régi hidak jobban érdekelték. Hiszen írt egy közleményt az 1827-1833 közt létesült híres hortobágyi híd építéséről meg egy megemlékezést Feketeházy János mérnökről a szegedi Tisza-híd tervezőjéről, aki ebben Eiffellel rivalizált, s végül kollaborált, s akinek mérnöki képességét az Opera, a Keleti pu., a Közgazdasági Egyetem tetőszerkezete máig is bizonyítja, s egyébként szintén a MÁV mérnöke volt. Lósy-Schmidt a nagyhírű és tekintélyes Magyar Mérnök- ós ÉpítészEgyletnek, a legrégibb 1867-ben alapított magyarországi műszaki egyesületnek Is igen aktív tagja volt, 1918-tól 1939-ig annak könyvtárosa is, ami nyilván nagyon megfelelt technikatörténeti érdeklődésének. Könyvtárosságától elköszönő beszédében olvashatjuk: „Nehéz időkben ós nehéz viszonyok között láttam munkához. Hiszen alig az első esztendei működésem után már kitört a gyászos emlékű proletárdiktatúra. Idegen célok és eszmék szolgálatában álló és működő alakulatok ütöttek tanyát szókházunk falai között. Könyvtárunk elkommunizálására is sor került volna, ha résen nem állok, s az akkori hatalmasoknak szándókát meghiúsítanom nem sikerül. A könyvtár kulcsainak az átadását is ismételten követelték már tőlem, hogy a könyveket elhordhassák. De őriztem a könyvtárt rendületlenül tovább, hogy majdan épségben adhassam vissza a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek. Amikor azután megbukott a proletárdiktatúra, jött a trianoni békeszerződés, amelyet 1920. június 4-én írtak alá ós gyászkeretbe foglaltan iktattak be az ország törvényei közé. Hazánk területének és lakosságának hatalmas arányú megfogyatkozását és elszegényedését a taglétszám erős leapadásával egyesületünk is igen keményen megérezte. Az akkori szomorú viszonyokra jellemző, hogy egy télen át fűtetlen könyvtárhelyiségben dolgoztam és a saját költségemen beszerzett vaskályhával fűtöttem a könyvtári olvasótermet. De mindig kitartottam a nemzeti eszme mellett. A magyar nemzeti kul-