Technikatörténeti szemle 20. (1993)

A MAGYAR TECHNIKATÖRTÉNET-ÍRÁS NAGYJA - Zsámboki László: Kerpely Antal (1837–1907) és a magyar vaskohászattörténeti kutatás

számú, e témájú egyéb írás, cikk nem tartalmaz sem primer adatokat, sem kellő szemléleti móddal nem közelít a témához. Wenzel jogi indíttatású művében a magyarországi nemes- és színesfémtermelés ügyei mellett csak néhány oldalt szentel a vastermelésnek. Mikulik témája szűkkörű, a dobsinai bánya- és kohóipar történetét kutatva közli az ottani vastermelósét is. Pech az alsómagyarországi bányászat- ós kohászattörtóneti adatainak gyűjtése során fölvette, s közölte a nemes- és színesfómtermelós kiszolgálására ott működő vastermelósre vonatkozó gyér forrásokat is. Edvi Illés magyar vaskohászatra vonatkozó első saját kutatáson alapuló tanulmánya 1893-ban jelent meg, a dói-magyarországi vastermelésről. (Erről Kiszely Gyula nyilván bővebben fog szólni.) Kiemelkedik a hazai vaskohászati historiográfiából Hermann Ignaz Bidermann Das Eisenhütten-Gewerbe in Ungarn c. 1857-ben megjelent 228 A5 oldal terjedelmű könyve, amelynek első 138 oldala a korabeli vasbányászatot és vasgyártást ismerteti, további 77 oldalán pedig megkísérli — elsőként a hazai szakirodalomban — a magyarországi vastermelés történeti folyamatának fölvázolását az ókori Kárpát-medencei germán-szláv vasművessógtől a XIX. sz. derekáig. (Könyvének első része a Pester Lloyd-ban jelent meg folytatásokban, majd a teljes szöveg Pest ós Graz megjelöléssel önálló kötetben. Érdekes módon az első 13 ív Pesten, a további 16 ív pedig Graz-ban került ki a prés alól, mindössze 70 példányban.) Munkájában — főként a XIX. sz. elejéig — csak szórvány adatokra támaszkodhatott, ezeket viszont korrektül illeszti. Jogász-közgazdász professzor lévén (Pesten, Kassán, Pozsonyban, Innsbruckban és Graz-ban) nyilván csak érintette a technikai-technológiai kérdéseket. Ilyen historiográfiai előzmények után közölte Kerpely szóbanforgó tanulmányát. Tárgyalás- és közlósmódja a kor történetírási szokásainak felel meg: az adatok gondos és pontos összegyűjtése, majd lehetőleg időrendi egymásutáni közlése. Hiányzik az átfogó — akár technikai, gazdasági, jogi, földrajzi stb. — szemlélet, s kerüli az adatok értékelését, súlyozását. Kitűnik viszont — szintén a kor gyakorlatát idézve — szóleskörű olvasottsága. És nemcsak az irodalmi források felsorolásából, hanem magából a szövegből is. Jelenlegi ismereteim szerint adatai túlnyomóan másodkézből vettek. Ilyen alapon — noha Kerpely műve messze meghaladja Bidermann-ót, s kétségkívül első magyar vaskohászattörténetünknek tekinthetjük — az utókor kutatója és érdeklődő olvasója nem sokat tud kezdeni Kerpely írásával: ma ezek az adatok, s nem Kerpely közvetítésével, közismertek a szakirodalomban. S nem palástolhatjuk el alapvető hiányérzetünket: Kerpely, aki korának kimagasló vasgyártója volt, miért nem írta meg a technika-