Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Várhidy Imre: Adatok a gőzcséplés és gőzekeszántás kezdeteihez, valamint elterjedéséhez Magyarországon a XIX. században

hódítottak a gyakorlatban. Amikor Angliában és később Németországban, de a többi fejlettebb ipari államban is számos különböző rendszerű és gyártmányú gőzeke dolgozott, a gyártó cégek között egyre élesebb verseny alakult ki. Újabb és újabb rendszereket dolgoztak ki. A gazdák érdeklődése fokozódott a gőzművelés iránt, mindjobban belátva a gépi művelés előnyeit Az uradalmakban évről-évre történő gőzművelés eredményeinek megfigyelése bebizonyítota azt is, hogy a fogatos műveléssel szemben jelentős terméstöbbletet eredményez. Ugyanakkor bebizonyosodott egyre jobban a mélyművelés fontossága és haszna. A gőzeke rendszerek két formája terjedt el: a közvetlenül és a közvetve hatók változata. A közvetlenül hatóknál a gőzmagánjáró vontatta az ekét, vagy a munkát végző eszköz a gépre volt szerelve. Az 1855-ig készített gőzekék kivétel nélkül ebbe a csoportba tartoztak Ilyen rendszerű volt a század végén az első hazai találmány, a Mechwart András által szerkesztett gép, ami nem más, mint a mai talajmaró őse (15). (3. kép) „Az eke maga több forgó lapátból áU, melyeknek metsző élei egy hengerfelületen fekszenek ugyan, de különben a hengerfelülettől befelé hajlanak Maga az eke hátul a lokomotívhoz van akasztva, s a lokomotív nyomtávolságánál valamivel szélesebb, hogy a kerekeknek ne kelljen a szántott földön járniok A lapátos dob, melyet a lokomotív megfelelő kerékáttevéssel hajt, a gőzgép hajtotta emelőszerkezettel tetszés szerinti mélységre ereszthető le." (16) A forgódobos rendszerű munkagépet a gőzlokomotívhoz függesztették A szántási mélysége 34 cm volt és a gépcsoport óránként 1,5 km-t tett meg. 1893 és 1899 között Európában nagy figyelemmel kísérték a Mechwart-féle forgódobos talajművelő géppel végzett kísérleteket (17). A szántóföldi kísérletek igazolták a gép kifogástalan működését, az akkori gőzmagánjárók nagy önsúlya miatt azonban a század végére mégsem tudtak elterjedni a közvetlen ható gépek A közvetve ható gőzeke változatnál a gőzlokomotív nem haladt végig a szántóföldön, hanem annak egyik szélén állt és az ekét többnyire a hozzácsatolt drótkötéUel mozgatta a gőzgép. Ezeket a gőzekéket két angol mérnök John Fowler és James Howard készítették 1855-ben. Az egylokomobüos rendszernél a csépléshez is használatos gőzlokomobüt alkalmazták A vontatható gőzgép a szántóföld szélén volt felállítva és egy kétdobos csörlőt hajtott, melynek drótkötelei horgonykocsik és terelőgörgők segítségével hozták működésbe az ekét. Ez az eljárás hazánkban nem honosodott meg. Az egylokomotívos rendszernél a lokomobüt egy nagyobb teljesítményű lokomotív váltotta fel, a csörlődobokat pedig a magajáró gőzgép aljára szerelték (4., 5. kép). A két lokomotívos rendszernél mind a két lokomotívra egy-egy kötéldobot szereltek. A kötél 400—500 m hosszú volt. A szántásnál a két gőzmagánjárót egymással szemben a tábla két szélén áhították fel, a sodronykötélre pedig a billenőekét szerelték fel. A lokomotívok az ekét felváltva húzták magukhoz (6. kép). .Amint az eszköz a tábla szélére ért, újból beállíttatik és most a másik lokomotív húzza maga felé. A két lokomotív közül e szerint mindig csak az egyik dolgozik. Hogy a kötél lehetőleg mindig a munka irányába