Technikatörténeti szemle 18. (1990-1991)

TANULMÁNYOK - Kiszely Gyula–Remport Zoltán: A kabolapolyánai vasgyártás története

melése napi 36—40 bécsi mázsa hengereltárut tett ki és éves kapacitása elérte a 10 ezer bécsi mázsát (560 t-t). A hengersor azonban csak szakaszosan dolgozott és kb. 50%-os kihasználással 5000—5200 bécsi mázsa árut hengerelt. Fafogyasztása bécsi mázsánként 2,5—2,75 köblábot tett ki, 6— 6,5%-os leégési veszteség mellett. A hengermű és a kavaróüzem kemencéit fával fűtötték, a nyújtáshoz és készárugyártáshoz azonban faszenet használtak A durvavasat a kavaróQzemben kovácsolták, s abból ott évi 500—600 bécsi mázsát gyártottak, 18%-os tűzi veszteség és 20 köbláb faszén felhasználásával. A nyújtóhámorokban 5,25—5,75%-os leégéssel és 9—10 köbláb szénfelhasználással áhítottak elő évi 2000—3500 bécsi mázsa (112—196 t) vert- és nyújtottárut. A nyújtóháromok szerepe egyébként a hengermű üzembehelyezésével jelentősen csökkent. A szerkovácsüzem a gyárnak egyik legjobban fejlődő üzemrészévé lépett elő, az itt gyártott kapák, ásók és más szerszámok mennyisége évi 40—50 ezer db-ot tett Id. A szeráru bécsi mázsájához 20—23 köbláb faszenet használtak fel és 9—10%-os leégéssel számoltak Az éves termelés szeráruból 1200—1700 bécsi mázsára (67—95 t-ra) emelkedett. Jelentős volt a gyár szegtermelése is, különböző szegekből évi 200—300 bécsi mázsát (11,2—16,8 t-t) vertek, 10—12%-os fodorvasveszteséggel és 9,5—11 köbláb faszén eltüzelésével. Mivel a szeráru hánt a kereslet legerőteljesebben nőtt, 1881-ben a második szerhámort is felállították (11). 1881-ben megváltozott a kabolapolyánai vasgyár felügyelete, egy uralkodói rendelet a kincstári üzemeket kivette az egyes jószág- és bányaigazgatóságok kezéből és egy központi vasgyári igazgatóság felügyeletére bízta. Az új igazgatóság a kincstári üzemek nagyarányú racionalizáló átszevezésébe kezdett. A nyersvasgyártást országos méretekben a gazdagabb vasérctelepek közelében összpontosította és a gyengébb, vagy bizonytalanabb ércbázison üzemelő nagyolvasztókat leállította. Ilyen meggondolás alapján határozta el a fehérpataki olvasztótelep felszámolását is, amelyre 1883-ban utasítást is adott. A fehérpataki telep berendezései közül átkerült Kabolapolyánára a két másodolvasztó (kupoló-) kemence, az asztalos műhely és a gépgyár (12). A fehérpataki olvasztó felszámolásával Kabolapolyána elesett saját nyersvasbázisától és nyersvasszükségletét Vajdahunyadról kellett beszereznie. A szállítási költségek azonban a nyersvasbetétet megdrágították, ezért a gyárnak fokozottabban kellett arra törekednie, hogy tevékenységét az értékesebb gyártmányok irányába fejlessze tovább. Ezidőtől kezdve tehát az öntvények és gépalkatrészek gyártására helyezte át a fejlesztő tevékenységét, miközben a rudáruk gyártását fokozatosan csökkentette. Az átszervezés és fejlesztések ellenére a gyár gazdálkodása állandóan borotvaélen táncolt. A központi igazgatóság el is határozta, hogy a Szolnok-Doboka megyei paduroji vasgyárral együtt áruba bocsátja, vagy legalább bérbeadja. Bérbeadási szándékát 1886-ban a sajtó útján közzé is tette és a gyárat több éven át árulta. A hirdetésre azonban sem bérlő, sem vevő nem jelentkezett (13). A kiárusításra ítélt gyárak sorsával tehát továbbra is a kincstárnak keüett törődni és a központi igazgatóság végül is úgy döntött, hogy a paduroji vasgyártó telepet felszámolja, a kabolapolyánait pedig fejlesztéssel nyereségessé teszi. Előbbi leépítését a kabolapolyánai gyár vezetőségére bízta és annak munkásait és mozgatható berendezéseit Kabolyapolyánára irá-