Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Endrei Walter: A Gácsi Gyapjúszövet- és Finomposztógyár a XIX. század elején

A részvényesek száma 45-re csökkent, özv. Forgáchné szerepel a listán, de a szövegben a család kilépéséről esik szó. A mérleg mindazonáltal kedvező: a 600 000 forintot kitevő tőke 225 000 Ft hasznot hozott, a liquiditás persze elenyésző: mindössze kb. 160 000 Ft fekszik nyers- és készáruban ül. 2000 Ft készpénzben (36). A jelentéshez mellékelt tervrajzok (37) egyértelművé teszik, hogy a Sztudinkánál közölt „Felső gyár (Jelenleg pokrócgyár)" feliratú fényképén látható 2 szintes, manzardos, középrizalittal jellemezhető jobboldali épület volt a törzsgyár. (A) Belső felhasználásáról a szöveg keveset árul el. 1800—12 között ez volt a Zeug, tehát fésűsszövetgyártó részleg otthona. Jobb szárnya végében lévő, mélyebben fekvő szoba gyapjúraktár volt (12), a többi helyiség lakás vagy meg nem határozott rendeltetésű, kivéve az istállót ill. színt (36—46); alighanem a 13—19 és emeleti (3—9) szobákban folyhatott a munka. A posztógyárban (B) csak a festődé 3 kádja (13) azonosítható, de az (E) rajzon lévő festődé 8 további kádjával együtt jelentős kapacitást képviselhetett. Az appretúra (C) épületében a prés (2), a mángorló (3) helye egyértelmű. Az üzemvezető házában (D) található furcsa módon a bolyhozó (9) és a nyíró (4). A fonóház (F) méretei után ítélve kártoló, fésülő, fonó munkásoknak adott munkahelyet, nem pedig gépeknek; a középen látható kamrában tartották a fonóeszközöket. A főépület (A) kastélyra emlékeztető homlokzatának stilizált képét látjuk a manufaktúra sokszor ábrázolt árucímkéjén is (38), ami bizonyossá teszi, hogy ez az 1767-ben felépült törzsgyár. A Sztudinka által közölt „alsó régi posztógyár" fénykép viszont joggal viseli az 1835. keltezést, mert mint az ott látható kémény igazolja, itt épült fel a reformkori gőzgéppel hajtott üzem. Tudjuk, hogy 1812-ben 1000 Ft értékűekre cserélik ki a részvényeket és hat évvel meghosszabbítják a társasági szerződés érvényét; Liedemann, akit utóbb Széchenyi tárgyalópartnereként látunk viszont, Schediusszal együtt egy tanintézet tervezetét dolgozza ki felveendő hadiárva tanoncok részére, de fokozatosan visszavonul az igazgatásból (39). Szerepét Szilassy J., a nádor felhatalmazottja és Festetich Antal dégi földbirtokos veszi át. Utóbbi „az üzem fejlesztése érdekében beutazta külföldet és az ott már gépi erővel űzött posztóipart tanulmányozta. Külföldi fonó-, szövő-, festő-, kallózó- és csinozómestereket hozott magával, többek között az első műszaki igazgatót, Buchler Benedeket Aachenből" (40). A következő korszak, mely már átmenetet képez a jobban ismert és Mocsáry Dániel: Nógrád megye esmértetésében (1826) részletesebben taglalt állapotához (41), már kívül esik vizsgálatunk körén. JEGYZETEK 1. Magyarországi teextilmanufaktúrák a 18. században I—II. (Kézirat az MTA Könyvtárában) 2. Azonos címen, Bp. 1969. (Endrei 1969.) 3. Történelmi Szemle 10. (1967.) és 13. (1970.) 4. Pl. Kállay J.: Manufaktúra alapítási kísérlet Székesfehérvárott 1765—69 között. Fejérmegyei Történeti Évkönyv 1971. 5. így egy ismeretlen lovasberényi (1725), a malackai (1725—28), az esztergomi (1717), kisbéri (1771), tallósi (1789) és sárospataki (1801—11) manufaktúrákra vonatkozó új adatok. Itt említem meg, hogy az OL a Rampacher-féle Schönborn gyűjtemény birtokába jutott, melynek egyik térképén azonosítható a podheringi manufaktúra helye. 6. Barta J.: Adatok a gácsi posztógyár reformkori történetéhez. Történelmi Szemle