Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Pető György: Vázlatos kép a magyar villamosítás kezdeti két évtizedéről, ezen belül az úttörő jellegű Heves megyei fejlődésről

A harmadik épületrészben, a kazánházban 4 kazán számára készült hely, induláskor 3 kazán volt beépítve. A füstgázok elvezetésére egy 30 m magas kéményt építettek a hazánház mellé. A tápvíz ellátást a telepen létesített kútból biztosították tisztítóberendezésen való átvezetéssel. A víz kiemelésére 2 db gőzüzemű dugattyús szivattyú szolgált. A fontosabb műszaki adatok: — gőzgép: kéthengeres álló elrendezésű, 150 „lóerős", fordulatszáma 260/perc; — generátor: 100 kW-os, 2000 V feszültségű egyfázisú váltakozó áramot szolgáltatott ; — gőzkazán: ferde vízcsöves Steinmüller-rendszerű, 132 m

2 fűtőfelülettel, a gőznyomás 8 „atmoszféra".. A vezetékhálózat főbb jellemzői voltak: — a telep kapcsolótáblájától 8 mm átmérőjű rézvezetékek („primer vezeték") juttatták el a 2000 V feszültségű áramot a transzformátor-állomásokhoz, innen 105 V feszültségű áramot szolgáltattak a fogyasztók részére a „szekunder vezetékek"; — az utcák és terek világítására 150 db 12 gyertyafényű (kb. 35 W-os) és 115 db 16 gyertyafényű (kb. 50 W-os) szénszálas izzólámpát, valamint 4 db 12 amperes Ganz-rendszerű ún. differenciális ívlámpát szereltek fel (magyarázatképpen: ia múlt században a fényerősség egységének meghatározott anyagú és méretű gyertya fényerejét választották, ilyen fényerőt az akkori szénszálas izzók 110 V feszültségen kb. 3,5 W teljesítménnyel szolgáltattak; az említett ívlámpáknál egy fő- és egy mellékáramkörű elektromágnes egymást kiegyenlítő hatása egy óraművön keresztül állandó ellenállásra szabályozva közelítette egymáshoz az ívet létesítő, fokozatosan rövidülő szénpálcákat); az utcai világításra szolgáló izzólámpákat külön kapcsolóval látták el a be- és kikapcsolás egyedi biztosításához; — az üzembehelyezés idején köz- és magánépületekben 48 fogyasztó volt, a fogyasztás mérésére Bláthy-féle „wattóra mérőket" szereltek fel (4). A közvilágítás szolgáltatásáért a város ún. lámpaórák szerint fizetett. A szerződés szerint m város lámpánként és évenként legalább 1500 órás világítási időt biztosított, az összes lámpák után így alapdíjként évi 4600 forintot fizetett. A többletfogyasztásért lámpaóránként 12 gyertyás izzólámpa után 1,2 krajcár, 16 gyertyás után 1,6 krajcár díjat kellett fizetni. A magánfogyasztók díja magasabb volt, 100 wattóránként (hektowattóránként) 6 krajcár, ez lámpaórára számítva egy 16 gyertyás izzólámpa után 3 krajcár, ehhez járult még minden 100 W teljesítményű lámpacsoport után 1 forint évi alapdíj. (A világítási díjak nagyságának érzékeltetésére szolgálhat néhány termék korabeli ára. Az 1890-es évek első felében 1 kg sertés- és marhahús ára 44—52 krajcár.l liter bor 20—45 krajcár, 1 liter tej 9—10 krajcár, 1 kg kenyér 10—14 krajcár volt.) Az egri áramfejlesztő telep és világítási hálózat a maga korában nagy teljesítménynek és újdonságnak számított. Egyrészt" jó próbája volt a Ganz gyár felkészültségének, mert a gyár csak az 1870-es évek végén létesített elektromos osztályt, másrészt megmutatta egy viszonylag nem nagy és komolyabb iparral nem rendelkező város vezetésének vállalkozókészségét és az új technika iránti