Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)
KRÓNIKA - Kozma Gyula: „30 éves a magyar számítógép” című kiállítás
A kiállítás záró képsora válogatás a Neumann János Számítógéptudományi Társaság által 1987-ben kiírt „A gép is ember" című nemzetközi karikatúra pályázat képeiből. A megnyitó ünnepség jó alkalmat teremtett arra, hogy a rendezvény díszvendégének — Heinz Zemanek osztrák akadémikusnak a számítógépes kultúra terjesztéséért a Neumann-díjat átadják. A kitüntetést Dömölki Bálint a Neumann Társaság elnöke nyújtotta át. Ezt követően Tóth Endre tárlatvezetést tartott, majd az érdeklődők Heinz Zemanek professzor előadását hallgatták meg az ausztriai számítástechnika korai szakaszáról.
/