Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

leti alapú tagolódása is lehetetlenné tette. Kaunitz ezzel szemben a kormányzati ágak bizonyos széttagolódásának szükségességét hangsúlyozta (34). A Directorium első határkörveszteségeihez tartozott a bányakollégium leválasztása. A régi állapot visszaállítását az hozta meg, amikor újra az udvari kamara alá rendelték a pénzverés- és bányaügyet. Nem kifejezetten a Ministerialbancodeputation, illetve a Kommerziendirektorium jogkörvesztéséről volt szó, hiszen mindkét hatóság megmaradt, sőt a kereskedelmi igazgatóság a kaunitzi reformok következtében egészen nagy hatalomra tett szert. Üjra a személyi és szervezeti elem összefonódását figyelhetjük meg. 1760-ban az elhunyt Königsegg-Erbs helyébe lépett az udvari kamaránál Chotek gróf. Az új udvari kamara nemcsak a bányaügyet vette át, hanem a Directoriumtól a Transsilvanica cameralia-t is. Ez már az 1761-es nagy reform előszele volt (35). A pénzügyigazgatást illető újítások három részen nyugodtak: igazgatás, pénz és elszámolás. Az elsővel az újjászervezett udvari kamara — amelynek élére Sigfried Herberstein gróf került — lett megbízva, a másodikkal az általános pénztári igazgatóság, a Generalcassadirection — élén Kari Friedrich Hatzfeld gróffal —, a harmadikkal pedig a számvevőkamara, a Rechenkammer, ennek vezetője Ludwig Zinzendorf gróf volt (36). Mnidhárman pénzügyi elnöki, „Finanzprasident" rangot kaptak. Mi történt eközben a bánya- és pénzverésügyi szakigazgatási szervvel? Ügy látszik, ha egy hivatal megfelelő apparátussal ellátva megkezdi működését, megszüntetése felállításánál jóval nehezebben megy. A sokféle átszervezés, alárendelés ellenére nem sok változást tapasztaltunk itt. A hivatal a Directorium és a Ministerialbancodeputation, valamint a kamarán belül is megőrizte különállását, ez mutatja, hogy a negyvenes években annyira hangsúlyozott sajátos szaktudás és külön igazgatás valóban szükséges volt ezen ügykörökre nézve. Hogy a bekebelezés sem az egyik, sem a másik hatóságnál mennyire nem volt tökéletes, arra jó példa az, hogy amikor 1763. február 13-án Mária Terézia Herberstein kamaraelnököt arra utasította, hogy a bánya- és pénzverésügyi pénztárak ügyeit a jövőben az általános pénztárakhoz, ezen ügyek könyvelőségeinek felügyeletét és személyzetük feletti rendelkezés jogkörét pedig a számvevőkamarához adja át, ő azzal védekezett a végrehajtás késedelme miatt, hogy mivel rövid ideje van hivatalában, a pénzverés és a bányaügy viszonyait nem ismerhette ki teljesen (37). A rendelkezést végrehajtották, azonban a levélváltás jól mutatja, mennyire kevéssé voltak ezen ügyek inkorporálva még abba a hatóságba is, mely a legnagyobb tapasztalatokkal rendelkezett a pénzügyigazgatás ezen terén. A kaunitzi újítások még addig sem voltak életben, mint Haugwitzé. 1765ben az addigi három helyett már csak két Finanzprasident volt. Hatzfeld gróf átvette Herbersteintől az udvari kamara elnökségét. Címe ezentúl pénzügyminiszter volt. Ludwig Zinzendorf maradt az udvari számvevőkamara élén. A pénzügyminiszteri tisztség felállításával párhuzamosan gyorsan le kellett vonni a szervezeti konzekvenciákat is. A minisztérium — szó sincs polgári értelemben vett egységes szervezetről — a bekebelezett egykori hatóságok összességét jelentette, melyeket az elnök, Hatzfeld személye kapcsolt össze laza szállal. Egy elnökhelyettest is kineveztek. Az összes ügyeket bizottságok tárgyalták, melyek mindegyikének élén igazgatók álltak. A bizottságok kollégiumot alkottak. Hatzfeldnek kirekesztelőleg a saját hatáskörében a hitel- és kasszaügyek, továbbá