Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - N. László Endre: A dunai aranymosás I.

Bal kezemmel még húzok a nyélen, s így a jobb kezem egészen közel kerül a köpőcéhez, s ugyanakkor még lejjebb nyomom a nyél végét. Így a nyél vége lejjebb van, mint a köpőce, melynek teteje így már magasabban van a saragla oldaldeszkájánál. Most csuklómmal fordítok a nyélen (ez a „billentés"), s ráöntöm a köpőce vizét a saraglában levő aranyfövenyre. Ez a „billentés", vagy öntés, az 5. ábra. Jobb kezemet feljebb csúsztatom a nyélen, hogy derekam hajlítása nélkül meríthessem meg a köpőcét. Merítés, 6. ábra. Ez az aranymosás munkájának legfárasztóbb része, mivel naponta több ezerszer kell megismételnem, s közben nem kis súlyt emelnem. A bal kezemben tehát fogom, a jobb tenyeremben pedig lazán tartom, vagy csúsztatom a nyelet! / J 5. ^—6. 16. A köpőce helyes használata Így csinálják ezt az aranyászok már időtlen idők óta, s ezért képesek közülük még az öregek is becsületesen végig dolgozni a 16—18 órás műszakot is. Ha a próbálkozók közül meglátok valakit egy rövid nyelű köpőcével, mosolyognom kell. Azonnal tudom, hogy az illető még nagyon kezdő, a „nem sok kárt tesz a fövenyben", mert nagyon gyorsan belefárad a felesleges hajlongásba. Hogy a víz kiöntésénél, a köpőce billentésénél ne kelljen a csuklónkat megerőltetnünk, a köpőce edényén az átfogó pántot, az „abrincsot" (abroncs) a közepénél kissé lejjebb tesszük. Így sokkal könnyebb a víz kiöntése, a köpőce billentése. Azoknak, akik csak elméletileg ismerkednek az aranymosással, ezek lényegtelen apróságoknak tűnnek, de ezernyi ilyen apró fogástól, összetevőtől függ az aranyász munkájának eredménye!