Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - N. László Endre: A dunai aranymosás I.

A vízfolyással párhuzamos, három-négy (esetleg öt) méter széles partszegélyről gyűjtöm össze a dúsulás anyagát. A magasabban elhelyezkedő részeket békén hagyom. Az ott levő aranyfövenyt majd akkor mosom ki, ha a vízszint megemelkedik és a most szárazon levő partszegély víz alá kerül, tehát a kincse egy időre hozzáférhetetlenné válik! ... Így csinálom ezt én, s így csinálja minden igazi aranyász, aki — az ősi szokásjog alapján — a part gazdájának érzi magát. Tehát nem rabolja azt ki, hanem rendszeresen és a lehető leggazdaságosabban kitermeli, hogy az aranyból a lehető legkevesebb menjen veszendőbe. Közepes vízállásnál a partlejtő itt körülbelül 10—15 méter széles sávját 3—5 méter széles csíkokra osztom — mégpedig a folyóval párhuzamosan —, s a föveny aranyának kitermelését mindig a legalacsonyabban elhelyezkedő, tehát a vízhez legközelebb levő csíkon kezdem meg. Hogy miért, annak két oka is van: 1. amint már futólag említettem, ezt a csíkot lepheti el legkönnyebben a víz, s akkor aranyfövenye hozzáférhetetlenné válik; 2. így nem kell az aranymosáshoz a fövenyt távolabbról lehordanom a vízhez. Tehát az igazi aranyász mindig követi a víz mozgását és rendszeres, lelkiismeretes munkát végez. Így biztosítja be azt, hogy legalább a vízszint kisebb ingadozása ne gátolja munkájában, s a lehető legkevesebb arany menjen veszendőbe. Az új aranyászok közül azonban már többen — részben — gépesítették az aranymosó eljárást (túlnyomó többségükben az én tanítványaim). Ezek az anyagot a partlejtő legmagasabb részéről sem kényszerülnek az anyag áthordására, így aztán a fövenyt a partlejtő teljes szélességében kitermelik, nem követik a háromsávos módszert ... Elárulhatom, ez az egyik oka annak, hogy nem vagyok híve ennek a gépesítésnek. Az aranynak ez a fecsérlése csak addig engedhető meg, amíg aránylag kevés az aranymosó. A gépi mosás ugyan kevesebb munkával nagyobb kihozatali biztosít, de én szívesen lemondok erről a többletről — a csendért. Tartom magam a háromsávos szabályhoz. Gondosan leszedem az aranyfövenyt az alatta elhelyezkedő első sötétszürke (nedves) agyagrétegig. A víztől körülbelül egy-másfél méternyi távolságban kupacolom fel a fövenyt, hogy a hullámverés szét ne mossa a kupacot, s ez a mosópadomhoz karnyújtásnyira legyen. A vörös fövenyt gondosan kiszedegetem lapátommal a partlejtőn levő bokrok vékony gyökerei, a leszakadt partdarabok és a partba ágyazódott uszadékfa közül is. Hiszen éppen ezeken a helyeken a legnagyobb a vörös föveny aranytartalma. Ha a föveny igazán gazdag aranyban azon a helyen, megvárom, amíg a nap megszárítja ezt az agyagréteget, azután a rajta maradt vörös fövenyt lúdszárnnyal, vagy fűzfavesszőből, cirokból készített seprővel gondosan lapátomra söpröm, hogy ez az arany se menjen kárba ... Jókora rakás aranyfövenyt gyűjtök össze, körülbelül két köbméternyit, talán valamivel többet is. Ez pedig azt jelenti, hogy mintegy tízórás műszakot tartok. Régebben voltak napjaim, amikor tizenhat-tizennyolc-húsz órát is dolgoztam, ha gazdag volt a föveny ... Most már kevesebb az erőm. Az aranyász mindig korán reggel kupacolja fel az anyagot, amikor már világos van, mert látnia kell a felkupacolandó anyagot. Ha éjszaka is dolgozni