Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - N. László Endre: A dunai aranymosás I.

Eredetileg egy darab vastag bodzafából készült. A törzs legvastagabb kivájt részéből és a hozzá tartozó — nyélként szolgáló — erős ágból. Igen mutatós aranyászeszköz volt, de eléggé nehéz még üresen is. Ezért ma már egy nyélre erősített, kevésbé mutatós (néprajzi szempontból), de sokkal könnyebb, három-, négy- vagy ötliteres konzervdobozt használnak köpőce gyanánt. A mosópad magasabb végén elhelyezett saroglyába lapátolt fövényből (aranyfövenyből) a köpőcéből öntött vízzel mossák ki az aranyászok az aranyat. Az ősi módszer szerint végzett aranymosásnál éppen ez a vízmeregetés vette leginkább igénybe az aranyász erejét. 8. A jelenlegi köpőce. A — nagy konzervdoboz, B — bilincs vagy abrincs, C — a bilincs külön 5. Az aranyválasztó Ez a kellék a posztócsíkokból kimosott arany további tisztítására, azaz az arany dúsítására szolgál. A Duna mentén ismeretes nevei: himba, hiíba, hiíbázó, szérke, kéziszérke. Rendszeriint fából készített, nagyjából rönkcsónak alakú kis vályú. A belsejét — az aranynézőlapát esetében már ismertetett céllal — feketére égetik. Ebben a században egyes aranyászok (például az ácsiak) már rozsdás bádogból, Erdélyben pedig műanyagból is készítettek szérkét. Ez utóbbi anyagok azonban nem fogják meg olyan jól az aranyszemcséket, mint a fából készített, égetett belsejű aranyválasztó. 6. Az aranyégetőkanál Az arany égetőkanalat valamikor a falusi kovács készítette az aranyászoknak. Egy fa fogantyúval ellátott, hosszúnyelű vas merőkanál volt. A jelenlegi aranyégetőkanál vagy -edény egy közönséges vas merőkanál, vagy egy drótnyéllel ellátott, kisebb konzervdoboz. A higanyos — aranyász mesterszóval „foncsorított" — aranyat ebbe helyezik bele, majd parázs fölött elpárologtat-