Technikatörténeti szemle 17. (1988-89)

TANULMÁNYOK - Tringli István: A Habsburg-monarchia központi bánya- és pénzverésügyi igazgatása 1713–1848

meg a monarchia államapparátusa. Hat új kamarai főbizottságot szerveztek, amelyben a területi elv keveredett a szakágazati felosztással: az első bizottság az udvar és a birodalom gazdasági ügyeivel, a második a katonai gazdasági ügyekkel, a harmadik a számlázással foglalkozott. A negyedik bizottság Magyarország, Erdély, Szlavónia és a kapcsolt tartományok kamarai igazgatását, az ötödik Csehország, a hatodik az osztrák tartományok ügyeit látta el. Jogkörük jelentősen megváltozott, ezután határozathozatalra csak a teljes kamarai tanácsüléseken kerülhetett sor. A bizottságok csak előkészítő munkát végeztek. A kamaraelnök hatásköre a néhány évvel korábbi utasításhoz képest jelentősen csökkent a tanácsülés javára. (10). Az átszervezésnek áldozatul esett a bányaügyi bizottság, erről jó ideig nem is hallunk semmit. Az egyes országok bányahelyeinek igazgatását érintő ügyekben a területi illetőségű bizottságok referáltak a kamara plénuma előtt. Hogy a kamarai igazgatás mennyire nem volt tekintettel a birodalom országainak rendi különállására, arra jól rávilágít a negyedik bizottság ügyköre, mely gyakorlatilag a magyar kamara felett gyakorolt főhatóságot. Pedig csak két év múlt el a magyar országgyűlés 1715. évi 18. cikkelyének elfogadása óta, mely a magyar és az udvari kamara egyenrangúságát mondta ki. Az „ut camera Hungarica, cum aulica correspondeat, et non dependeat", melyre a dualizmuskori magyar közjogi történetírók oly sokat hivatkoztak, sohasem ment át a gyakorlatba. Mint ahogy várható volt, az 1717-es kamarai utasítás sem maradt sokáig érvényben. Az örök gondot, a széttagoltságot ez sem szüntette meg. Az egykor csak a kamara által felügyelt kamarai bevételek egyszerre három hatóság felügyelete közt oszlottak meg: az udvari kamara az „oeconomicum", a Bancalitas a pecuniale felügyeletét végezte. Azonban mindkettő alárendeltségben volt a titkos pénzügyi konferenciának. Ezt VI. (III.) Károly állította fel a decentralizált pénzügyigazgatást egy kézben tartandó, nehézkes működése olyannyira nyilvánvaló volt, hogy Mária Terézia legelső igazgatási rendelkezése ennek megszüntetése volt (11). A régebbi hivatal győzött a kötélhúzásban, ami persze újabb belső átszervezésekkel is együtt járt. 1732. január 2-án új utasítást kapott a Hofkammer: takarékossági okokból csökkentették a tanácsosok létszámát (12). Ez is állandó kísérője volt az átszervezéseknek a tízes évektől kezdve. A bizottságokat megszüntették, csak hármat hagytak meg közülük, időközben ugyanis — és ez azt mutatta, hogy az utasítás ellenére a bizottsági munka felel meg a kollegiális hivatalok korszerű követelményeinek — a bizottságok száma hatról tizenkettőre emelkedett. Azonban sem az időközben keletkezettek között, sem a bizottságok helyébe lépő személyi referensek ügyköre közt nem találunk olyat, aki hivatalosan a bánya-, illetve a pénzverésügyekkel foglalkozott volna (13). Az 1714-es utasítás ennyivel megelőzte volna korát, amikor a bányaügy szamára külön kommissziót szervezett, hogy pár év múlva kiderült szükségtelensége és közel huszonöt évig ilyenre nem is volt szükség? Az utasítások ugyan nem szólnak ilyen ügykörről, azonban mégis vannak jelek, miszerint ezen ügykörök különállása végig megmaradt, egészen addig, míg újra szervezetileg is önálló vezetést nem kaptak. 1745. január 26-án kelt egy előterjesztés ugyanis Dietrichstein kamarai tanácsos tollából, miszerint egy Zuana nevű tanácsos már régóta felügyeli a só-, a bánya- és rézügyeket, valamint a higany-, salétrom- és puskaporgyártást, és