Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

TANULMÁNYOK - Tringli István: Adalékok a Magyar Állami Földtani Intézet dualizmuskori történetéhez

amelyek az új telepítésekhez szükséges immunitást biztosan meg tudták állapítani. Először 1885-ben érkezett ilyen kérés, akkor még magánszemély részéről, ilyen vizsgálatra (24). A filoxéra terjedésével ezek a kérések megszaporodtak. A gyakorlati igény a síkvidéki és negyedkori képződmények kutatásának nemzetközileg már felmerült igényével találkozott. Jellemző, hogy Böckh János 1891. március 26-án kelt jelentésében, melyben a felállítandó új osztályról referált, hogy a hivatalos hozzájárulást megszerezze, „az agronómiai körök és az erdészet" igényeiről beszélt, de az első feladatok meghatározásánál az addigi munkákhoz hasonlóan az ország mezőgazdaságilag hasznosítható területeinek részletes feltérképezését javasolta (25). Az új osztály felállítása összefüggött a felettes hatóság átszervezésével. Az addigi FIK-et 1889-ben megszüntették, hatáskörein az új kereskedelmi és földművelési tárca osztozott. Az Intézet gazdája a Földművelési Minisztérium (FM) lett, amely szívesen áldozott a mezőgazdaságilag is hasznosítható kutatásokra. Addig hosszas könyörgésre volt szükség egy-egy új státus létrehozásáért, 1891-ben azonban gyorsan létrehozták az új osztályt (26). Első feladata a praktikus irányt jelzi. 1891 őszén Inkey Béla elvégezte az első, kísérleti talajtani térképezést Puszta-Szentlőrincen, majd a Tokaj-Hegyalja tanulmányozására küldték ki (27), utána azonban megindultak a részletes és az átnézetes felvételek Mezőhegyes—Szeged—Halas—Duna vonalától egészen Budapestig, a Kisalföldön, az Ipoly—Vág vidékén, a balatoni és baranyai szőlőterületeken. 1910-ben kezdődött a megmerevedett hegyvidéki kutatások új területre való kiterjesztése: Horvátországra. Az addig csak átnézetesen felvett NyugatiKárpátok és Északnyugat-Dunántúl részletes felvételeire is ekkor került sor, ez azonban már belenyúlt a háborús évekbe. A felvételek gyakorlati lebonyolítása a következőképpen történt: tavasszal kidolgozták a nyári tervet személyre szólóan, ha különleges munka nem jött közbe, mindenki az előző évi feladatát folytatta. Ezt kezdetben március—áprilisban terjesztették fel a FIK-hez jóváhagyásra, meg is jött a válasz május elejére több-kevesebb módosítással. A nyolcvanas évekre már elmaradtak a beleszólások a térképezéssel egybekötött rendszeres felvételekbe. A résztvevő geológusok a jóváhagyással együtt megkapták útiokmányaikat is. A nyolcvanas években itt is újabb módosulás történt: a felvételek egy hónapot csúsztak, a terepre is csak júniusban indultak ki. A geológusoknak maguknak kellett gondoskodniuk a szükséges segédszemélyzet felfogadásáról, a műszerek, gyűjtött anyagok szállításáról is. Ennek fedezésére ún. úti- és szolgaátalányt kaptak. A terepre való kiutazásukat megkönnyítette, hogy a vasúttársaságok és a MÁV szabadjegyeket biztosított ehhez számukra. Az egész nyáron vidéken dolgozó geológusok munkájáról a felvételi csoport vezetőjének kellett havi jelentést adni. Az igazgató is végiglátogatta a geológusokat. Nem volt könnyű életük! Nehéz körülmények közt laktak, igazolványaik ellenére néha a hatóságok meg nem értésével is meg kellett küzdeniük. Állandó helybeli segítőtársaik mindig akadtak: egy-egy műkedvelő geológus tanárember, gazdatiszt vagy bányamérnök. Kísérőik közt ott voltak a Magyarhoni Földtani Társulat tagjai is, köztük báró Semsey Andor, „önkéntes geológ", az Intézet mecénása is. A felvételek szeptemberben véget értek, ettől csak akkor tértek el, ha valaki nem tudta befejezni tervezett munkáját, ilyenkor amíg az időjárás engedte, a terepen maradt. A geológusok évi szabadságukat jórészt őszi visszatérésük