Technikatörténeti szemle 16. (1986-87)

TANULMÁNYOK - Dóka Klára: Iparosműhelyek a töröktől felszabadult Budán

lően mind nagyobb számban költöztek be a városba, és nyitották meg műhelyeiket. Az iparosok kis része a helyőrséghez tartozó mesterekből került ki, más részük vissza telepedő budai polgár volt. A források alapján azonban az is megállapítható, hogy jelentős részük külföldről költözött be a városba. E folyamatot meggyorsította, hogy 1689-ben a kamara az új telepeseknek 5 év adómentességet ígért. A magyar városok közül a mesterek származáshelyeként Győr, Pozsony, Trencsén, Stomfa volt képviselve, míg a külföldiek Ausztriából és a német tartományokból jöttek (3). Az idegen telepesek közül legtöbben a fa- és építőiparban dolgoztak. Nagy szerepet kaptak a kőfaragók, kőművesek, ácsok, bognárok, üvegesek. Sok volt az iparos a rácok között is, akik bőr feldolgozásával, paplan- és szőnyegkészítéssel, szappanfőzéssel, szabó iparral foglalkoztak elsősorban. 1688-ban a polgárok és házbirtokosok között 10 kereskedő és 76 iparos volt, akik összesen 32 féle mesterséget űztek. Az élelmiszer- és vegyipart 9, a textilipart 7, a bőripart 16, a fa- és építőipart 22, a fémipart 11, a szolgáltatót 11 mester képviselte. Az egyes iparágak szerint a következő a megoszlás: 1. Élelmiszer- és vegyipar: 5 mészáros, 2 pék, 2 szappanfőző. 2. Textil- és textilfeldolgozó ipar: 4 szabó, 1 gombkötő, 2 szőnyegkészítő. 3". Bőripar: 1 tímár, 12 varga, 1 nyerges, 1 kesztyűs, 1 szíjgyártó. 4. Fa- és építőipar: 3 kőműves, 2 kőfaragó, 3 ács, 3 üveges, 1 festő, 1 kútkészítő, 2 bognár, 7 asztalos. 5. Fém- és fémfeldolgozó ipar: 3 kovács, 3 lakatos, 1 órás, 2 késes, 1 aranyműves, 1 kardcsiszár. 6. Szolgáltatóipar: 1 sebész, 2 fürdős, 2 borbély, 1 hajós, 1 gyógyszerész, 2 szakács, 2 vendéglős (4). Az összeállítás a polgárjoggal vagy házzal nem rendelkező iparosokat — így például a rácok zömét — nem foglalja magában. Teljesebb képet kaphatunk a töröktől felszabadult város iparosműhelyeiről az 1702-ben készült adóösszeírás alapján. Ez az összesítés — céljának megfelelően — a város polgárain kívül a kiváltságokkal nem rendelkező lakosokra is kiterjedt. Budán 1702-ben — az összeírás szerint — 72 kereskedő és 541 ipa-, ros élt, akik összesen 72 féle mesterséget űztek. Az egyes szakmák megjelenésében jól lemérhető a technikai fejlődés; a főbb iparágak differenciálódása, törekvés az egyre magasabb igények kielégítésére. Legnagyobb változást a fém- és fémfeldolgozó iparoknál tapasztalhatunk. A város polgárjoggal rendelkező mesterei 1688-ban mindössze 6 féle fémipart űztek, 1702-re azonban az iparok száma 18-ra emelkedett, 2 szablyakészítő, 2 puskaagykészítő, 12 puskaműves, 1 sarkantyús, 3 bádogos, 1 aranyszövő, 15 aranyműves, 1 ezüstműves, 11 kovács, 4 lakatos, 2 szerkovács, 1 cinöntő, 1 késes, 1 köszörűs, 1 órás, 1 ráspókészítő, 1 vasműves, 1 vörösrézműves dolgozott ekkor a városban. Megnőtt a fegyverkészítéssel foglalkozók száma, és egyre több kovács, lakatos telepedett be, akik szerszámmal látták el a többi mestereket. A technikai fejlődés szempontjából azonban rendkívül fontos volt a szerkovács, késes, köszörűs, ráspókészítő, órás mesterek jelenléte is. A bádogos, cinöntő, vörösrézműves mesterek megjelenése a fémiparban használatos alapanyagok sokféleségére utal. Az arany- és ezüstművesek a lakosság luxusszükségleteit elégítették ki. Legnagyobb részük a Tabánban élő, rác mester volt, akik elsősorban saját nemzetiségük számára dolgoztak. A rácok közül került ki a textiliparosok, főként a szabók és szőnyegkészítők jelentős része is. Itt a következő mesterekkel találkozunk: 4 takács, 17 szőnyegkészítő,