Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Tőkéczky László: Az Országos Magyar Gyűjteményegyetem létrejötte és működési céljai

megeit is alapjaiban rendítette meg. A nagyrészt társadalmi vagy egyéni alapítású közgyűjtemények és kis példányszámú szakmai folyóiratok létalapja megrendült. (Az utóbbiak zöme — sok esetben véglegesen is — ideiglenesen meg is szüntette a megjelenését). A magyar állam pénzügyi csődjében védhetetlenek voltak a törpe, „improduktív" jellegű tudományos intézmények, vagy inkább — kis létszámuk miatt — intézménycsírák. Annál is inkább, mert a kormányzat a menekült kolozsvári és pozsonyi egyetem illetve a Selmecbányái akadémia fenntartásának vállalásával amúgy is túl sok tudományos „luxus"-kiadást és terhet vállalt. S miközben a szellemi tudományok és gyűjteményeik ilyen reménytelen helyzetbe jutottak, amelynek káros hatásait még csak fokozta a korábbi idők gyakorta nem szakszerű „káderpolitikájának" presztízst nem növelő tehetetlensége, eközben hirtelen megnőtt a kormányzati politika történelmi ideológiaigénye. A lefegyverzett, ellenőrzött, szövetségesek nélküli, ellenségektől körülvett magyar államnak egyetlen útja maradt — legalább is egy időre mindenképpen — az „ideológiai harc" az eszmei, szellemi küzdelem a távlati revízióért, a jogfenntartás igényének legitimizálásáért. Ezt a szükségletet mindenki felismerte — ezt bizonyítják a revíziós gondolat jegyében íródott egyenetlen, de inkább alkalmi és alacsony színvonalú „művek" tömegei, de az alapos s ezért jelentős anyagi áldozatot is igénylő, a magyar szaktudományosság elemi létfenntartásának és folyamatosságának megőrzésére és stabilizálására irányuló lépést majd csak Klebelsberg Kuno gróf teszi meg, kultuszminiszterként. Persze nem egyedül övé az érdem — övé a szándék megvalósításának hogyanja —, hiszen Bethlen István nélkül sem itt, sem más kultúrpolitikai területen nem történhetett volna semmilyen koncepciózus lépés. A szellemi tudományok „mentésének" lépései egyszerre jelentették az állami beavatkozás erősödését, de az egységesítő szándékok, amelyek a „magyar tudományos nagyüzem" (Magyary Zoltán kategóriája) megteremtését tűzték ki, jelentős ébresztő erővel hatottak a tudományágak saját lendületének kialakítására is. A felsőoktatási és tudományos intézményhálózat öröklött szervezetének óriási áldozatok árán való fenntartását a már említett ideológiai harcon túl, leginkább a kultúrfölény-elv támogatta és persze nem utolsósorban az a társadalomszerkezeti tény, hogy a csonka országban „túlméretezett" középosztály élt, lassan a középiskolai képesítés hagyományos szintjén felülemelkedő aspirációkkal. Amely aspirációkat a megélhetési gondok még csak erősítették. Ebben a komplex követelményeket és csekély anyagi alapokat felvonultató korban született meg az Országos Magyar Gyűjtemény egyetemről 1922-es XIX. te, amelyhez eredetileg 4 intézmény tartozott: a Nemzeti Múzeum, az Országos Levéltár, a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum. Hogy az új szervezethez való tartozás mennyire előnyösnek tűnt, az abból is látszik, hogy folyamatosan és állandóan voltak jelentkezők a „tagságra". (Így került ebbe a keretbe a Csillagvizsgáló, a tihanyi Biológiai Intézet, a Pedagógiai Könyvtár, a Földrengésjelző Intézet — s többeket el kellett utasítani.) Nem hagyható persze figyelmen kívül, hogy a nagyvonalú kultuszminiszter —, akinek reneszánsz mecénás hajlamai közismertek voltak —, egy ideális tudós (köz)társaság eszméjének jegyében maga is „terelgette" az intézményeket a Gyűjteményegyetem felé (így kerül ide a Magyar Történeti Intézet, majd a külföldi Collegium Hungaricumok is csatlakoznak). Mindenesetre az erők összpontosítása — minden később tárgyalandó probléma ellenére — a magyar tudományosságnak nagy hasznára volt. A Gyűjteményegyetem (maga a név Concha Győző ötlete volt) személyzeti kerete az