Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Móra László: Fejezetek a magyarországi tudományos kutatás történetéből I.

gyományos kisüzem (kisipar), másrészt a viszonylag kisszámú, de korszerűbb nagyüzem (gyáripar) egymás mellett éléséből származott. A közös vámterületen (Magyarország és Ausztria között a vámhatár 1851-ben szűnt meg) folyó versenynek hazánk iparosodása szempontjából egyaránt voltak hátrányai és előnyei; fékező, torzító és ösztönző hatásai. Biztosította például a Magyarországon hiányzó termelési tényezők (tőke, vállalkozók, szakmunkások) pótlását, és ipari hátteret nyújtott. A közös vámterületen folyó verseny ugyanakkor műszaki fejlesztésre, új gyártmányok és technológiák kísérletezésére ösztönözte iparunkat. A Monarchia 50 milliós piaca ugyanis lehetőséget adott korszerű technika, tömegtermelés megvalósítására. Így egyes üzemeink világhírű termékeket állítottak elő; például a Ganz gyár a kéregöntésű vasúti kerék mellett kifejlesztette a Mechwart-féle acél hengerszéket (1875), majd a Budán létesült villamossági gyárában megszerkesztette a Déri—Bláthy—Zipernowsky féle első használható váltakozóáramú transzformátort, amely megnyitotta az utat az erősáramú technika fejlődésének. A Ganz gyár az osztrák gyáripar versenyével szemben nemcsak versenyben maradt, de előnyösebb helyzetbe került és világhírt szerzett a magyar műszaki tudománynak. (3) E kivételes és forradalminak számító példáktól eltekintve azonban a magyar ipar csak lassan bontakozott ki kisipari, kézműipari jellegéből. Az ország ipari termelésében nem a gépi nagyipar, hanem a kisárutermelés, illetve a manufaktúra-jellegű ipar vezetett, és ezen a tényen nem sokat változtattak az egyes iparfejlesztő rendeletek: az 1881. évi XLIV. törvény, amely meghatározott iparágakban 15 évi adómentességet biztosított, majd az 1890: XIII., az 1899: XLIL. és az 1907: III. tc.-ek. E törvények által nyújtott kedvezmények (felmentések a különböző adók és illetékek alól, kedvezményes tarifák stb.) célja ugyanis az volt, hogy oly iparvállalatok alapítására ösztönözzenek, amelyek addig hazánkban gyárilag elő nem állított termékeket készítenek, vagy olyan cikkeket, amelyeket addig külföldről hoztak be. A vállalkozók az e célra kapott kisebb összegekből — 1868 és 1880 között évente átlagosan 32 000 koronából — örültek, ha a befektetett tőkét és profitot az előálított termékek biztosították. Arra már nem tellett, és tapasztalatok hiányában nem is vállalkoztak arra, hogy új termékek kifejlesztéséhez saját kísérleti laboratóriumot létesítsenek, külön kutatásokat végző szakembereket foglalkoztassanak. Ily módon tehát iparunk ezen szakaszáben a technikai fejlesztésre, kutató és vizsgálati munkákra hazánkban a vállalatoknál, gyárakban nem került sor. Helyette csupán kisebb érdekeltségű állami vagy törvényhatósági kísérleti állomások, laboratóriumok falai között kezdődött el a kutatómunka a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben. Ugyanakkor az itt dolgozó mérnökök és technikusok helyzete az állami és közszolgálatban már száz esztendővel ezelőtt sem volt kielégítő. Erre vall, hogy a. millennium évében rendezett I. magyar országos kongresszus olyan törvény meghozatalát javasolta, amely bajaikat orvosolja. Az elfogadott határozat szerint az Első Magyar Országos Technikus Kongresszus a technikusok helyzetét az állami és közszolgálatban megfelelőnek nem tartja és fölhívja a Magyar Mérnökés Építész-Egylet Választmányát, hogy a kormánynál, közhatóságoknál és általában az egész magyar társadalom körében, minden rendelkezésre álló módon hasson oda, hogy a technikusoknak alkalmaztatásuk körében jogosult igényei kielégítést nyerjenek. (4) Az 1896. évi technikus kongresszuson tehát a mérnökök elemi jogaikért szálltak síkra, kívánságaik között a kutatás, kísérletügy nem szerepelt. Ugyanakkor — mint említettük — a tőkés vállalkozók, gyártulajdonosok sem mutat-