Technikatörténeti szemle 15. (1985)

KRÓNIKA - Károlyi Zsigmond: Lászlóffy Woldemár (1903–1984)

szertant követnek, mely tőle távolabb állt. Ez rögtön érthetővé válik, ha tudjuk, hogy Lászlóffy soha senkitől semmiféle epigonizmust nem kívánt és nem tűrt: éppen annak a bizonyos arzenálnak a finomítása, tágítása érdekében látta örömmel a módszertani skála bővítését, csak önálló alkotó munkát kívánt, mint az eredmény legfontosabb biztosítékát — és a munkát mindig belülről, bírálta, javította és tökéletesítette — mindig a feladatot és a célt szem előtt tartva. Bár a hazai mennyiségi hidrológiának és a hidrológiában a matematikai statisztikának a bevezetője volt, azt vallotta magáról, hogy nem szereti a matematikát. Mégis, nem egy matematikai beállítottságú hidrológus írt körében és az ő közvetlen segítségével: matematikai eszközökkel dolgozó és éppen az ő keze nyomán érthetővé vált, megoldott tanulmányt. Kritikája éles és szigorú volt, akit kollégájának, tanítványának tekintett, attól sokat követelt: pontos munkát, használható eredményt és érthető közzétételt. Mélyreható kritikáját csak a legintenzívebb munkával lehetett kiérdemelni. Mint hivatalfőnök nem kívánt rendszeres tájékoztatást, de munkaasztala mellett mindenkit legalább egyszer meglátogatott (még akkor is ha 17 munkatársa volt). Ügy irányított, hogy azt munkatársai nem érezhették tehernek, csak segítségnek, vagy talán észre sem vették. Az osztályán elért eredmények jó része munkatársai-tanítványai nevéhez fűződik, s azt azok saját nevükön hasznosíthatták tudományos pályájukon, disszertációikban. Az eredmények kialakításában vezető szerepének arányát ma már nem lehet, és akkor sem lehetett kimutatni, de bizonyos, hogy ezek nélküle nem születhettek volna meg. Egyetlen szempont vezette: használni és számára közömbös volt, hogy közvetlenül, vagy mások által. Mint minden igazi mesternek — vallották munkatársai, tanítványai — legfőbb eszköze: a saját példája volt, tájékozottságban, a szakirodalom olvasásában, tanulásban, nyelvtudásban, alkotó munkában — és emberi-társadalmi magatartásban egyaránt. Soha nem kereste senkinek a tetszését: az önálló kutató elme nem igényelhet semmilyen iskolás irányítást, csak a gondolatok cseréjét, vagy problémafelvetéseket. Számára az elismerés és jutalom magában a munkasikerben rejlett. Hatalmas munkabírására, töretlen munkaerejére és munkakedvére jellemző, hogy egy fél életet töltött fél tüdővel a legintenzívebb és legeredményesebb munkában, sőt e fél tüdővel is kerek 10 évvel szolgálta túl a nyugdíj kort. Egész életművét igyekezett honorálni a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, amikor a Vízügyi Szolgálat vezetőjének felterjesztésére 1973-ban 70. születésnapja alkalmával másodszor tüntette ki a Munka Érdemrend Arany fokozatával. De térjünk vissza fénykorához, az 1952-vel kezdődő évtizedhez, mely a magyar hidrológia robbanásszerű feltörésének az ideje volt. Az ország centralizált tervgazdasága igényeket támasztott és egyúttal kedvező lehetőségeket teremtett a vízkészletek országos feltárásához: a magyar tudományos hidrológia kifejlesztéséhez. E társadalmi igény találkozott Lászlóffy eddig gyűjtött tudásával-tájékozottságával és felhalmozódott tenniakarásával. Sok csatornán át érvényesülő munkáját-tevékenységét, főleg három irányban teljesítette ki: 1. Változatlanul ápolta és biztosította a hazai és külföldi tudományos eredmények (információk) intenzív cseréjét. 2. Hidrológiai kutatásaink eredményeit a konkrét hazai műszaki, vízgazdálkodási feladatok megoldására használta fel — és ennek a konkrét munkának az érdekében fejlesztette tovább tudományát és ért el tudományt formáló új eredményeket.