Technikatörténeti szemle 15. (1985)

TANULMÁNYOK - Both Előd–Vargha Domokosné: Albert Ferencz vizsgatételeihez

segédberendezéseket, a szférikus csillagászatot, ideértve az égi mechanika elemeit is, valamint a leíró csillagászatot. Az utóbbiak többsége a Naprendszer égitestjeivel foglalkozik. A legtágabb teret a kérdések közt a szférikus csillagászat és az égi mechanika kapta. Nem csoda ez, hiszen az égi mechanika akkoriban virágkorát éli, és Tittel maga is Gaussnak, az égi mechanika fejedelmének tanítványa volt. A szférikus csillagászati tételek nagy számát indokolja, hogy a XVIII. század és a XIX. század elejének csillagászata itt érte el a legjelentősebb eredményeket. Ez volt az a terület, amelynek művelését a korabeli technika lehetővé tette. Végül, de nem utolsósorban, mint látni fogjuk, a tételeket Tittel gyakorlatias szempontok alapján állította össze. A kérdések nem egyszerűen egy, a csillagászat iránt érdeklődő fiatalember számára készültek, hanem Tittel egyetlen aszszisztense számára állította azokat össze. Albert Ferencnek önállóan el kellett tudni végezni az obszervatórium napi munkájához szükséges egyszerűbb szférikus csillagászati számításokat, méréseket. A jelölt asszisztensi munkára való tudatos felkészítésére utal a csillagtérképek és különféle táblázatok használatának ismerete is. Az olyan egyszerű szférikus csillagászati feladatokat, mint az égitestek kelésének és nyugvásának számítása, a kulmináció magasságának és időpontjának a meghatározása, Albertnek mind számítással, mind pedig éggömb segítségével meg kellett tudnia oldani. A három nagy kérdéscsoport részletezése helyett két kisebbről érdemes röviden szólni. Érdekes, hogy a csillagászat történetével mindössze öt kérdés foglalkozik .Az ókori csillagászat csúcsát jelentő görög eredmények közül például elegendő volt Ptolemaiosz rendszerét ismerni a vizsgázónak. Név szerint is nagyon kevés régi csillagász szerepel. Kopernikusz neve egyáltalán nem fordul elő, de Galilei is csak a róla elnevezett távcső révén került be a tételekbe. Talán az egyházfi Tittel számára ők még évszázadok elteltével is, kimondva vagy kimondatlanul nemkívánatosak voltak? A tételsor lényegében tükrözi a kor fontosabb eredményeit. Szakmai szempontból rejt azonban a tételjegyzék még egy sor érdekességet, lássunk most ezek közül néhányat — természetesen a teljesség igénye nélkül. Laplace-nak az előző század végén (1796) kiadott Exposition du systéme du monde c. könyve érezteti hatását, több kozmogóniai vonatkozású kérdés is szerepel a sorozatban. A XIX. sz. első évtizedében fedezték föl az első négy kisbolygót. Ezek mindegyike önálló címszóként szerepel, és kiderül a tételekből, hogy akkoriban a négy újonnan felfedezett bolygónak tekintették őket. Gauss könyve, a Theoria motus corporum coelestium 1809-ben jelent meg. Hatása természetesen érezhető a tételekben, bár a könyvben foglalt ismeretek nagyobb részét Tittel nyilván személyesen kapta meg Gausstól. Érdemes a figyelmet arra felhívni, hogy a „Glóbus", (72.) azaz az éggömb használata többször is előkerül. Fontos segédeszköz volt ez abban az időben, amikor a szférikus csillagászati feladatok legegyszerűbbikéit is csak hosszadalmas, fáradságos munkával lehetett megoldani. Ezeket a számításokat lehetett megtakarítani, ha valaki jól tudta az éggömböt használni. Segítségével kellett a vizsgázónak meghatározni az égitestek keltének és nyugtának az időpontját (14.), kulminációját (36.), és a csillagok magasságát (79.). Arra, hogy ezeken kívül mi mindenre kellett abban az időben az éggömböt használni, csak pl. Vállas Antal 1840-ben magyarul megjelent Égi és földtekék használata c. könyvére utalunk, ennek elemzése azonban már túlnőne cikkünk keretein.